Szombathely

2017.02.28. 17:07

A gazdasági bizottság tagjainak többsége is új pályázatot írna ki a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára

Szombathely - A gazdasági és városstratégiai bizottság hétfői ülésén egyetértett Szombathely Integrált Településfejlesztési Stratégiájának módosításával, állást foglalt a Szent Márton Terv II. ütemének további előkészítéséről, támogatta a fürdőkomplexum fejlesztési tervét, valamint a közvilágítás rekonstrukcióját.

Szombathelyi Médiaközpont

A bizottság  a Szent Márton Terv II. ütemével kapcsolatban állást foglalt arról,  hogy az Ady tér rehabilitációjára, valamint a Romkert fejlesztésére írjanak ki tervpályázatot,  a Szent Márton utca és környezetének  rendezésére pedig készüljenek engedélyes kiviteli tervek.

A  testület támogatta a fedett uszoda és a jövőbeni fürdőkomplexum fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmánytervét, és  egyetértett azzal,  hogy a  fedett uszoda és a hozzá tartozó ingatlan  az önkormányzat tulajdonába kerüljön. Ez a feltétele annak, hogy a további fürdőfejlesztés kormányzati támogatásban részesüljön. A bizottsági tagok elfogadták a Vásárcsarnok felújításának vázlattervét, és módosították a város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját. Ez utóbbi kapcsán elhangzott: különösen a hosszú távra szóló tervezőmunkák segítésére indokolt lenne egy szakemberekből álló  tervtanács  felállítása.

Szombathelyen az elmúlt időszakban megvalósult a belváros  közvilágítási  rekonstrukciója. Egyeztetések zajlanak arról, hogy további területeken is megtörténjen a korszerűsítés. Mivel ilyen jellegű  pályázat az elkövetkező időszakban nem várható, ennek költségeit a város az energiamegtakarításból fedezi majd. A bizottság is részt vállal ennek a fejlesztésnek az  előkészítéséből.

A testület megvitatta a város idei költségvetését.  Az előterjesztés szerint 2017-ben az önkormányzat szabályozott és átgondolt gazdálkodás mellett, pozitív működési egyenleggel, jelentős saját erős fejlesztéssel biztosítja a kötelező és önként vállalt helyi feladatainak ellátását. A bizottság tagjainak többsége támogatta azt a határozati javaslatot, amelyben dr. Puskás Tivadar polgármester a Weöres Sándor Színház ügyvezető posztjára kiírt pályázat eredménytelenné nyilvánítását és új  pályázat kiírását szorgalmazta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!