Szombathely

2017.02.28. 18:24

Illetménykiegészítés, költöző óvodák, eredménytelen pályázat: ülésezett a jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága

Szombathely - A jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága kedd délutáni ülésén megtárgyalta a hatáskörébe tartozó közgyűlési témákat. Elfogadta azokat a felhívásokat, amelyek alapján a civil, a kulturális és sportszervezetek az idén támogatásokra pályázhatnak.

Szombathelyi Médiaközpont

A  közgyűlés jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága kedd délutáni ülésén áttekintette a Szent Márton Terv II. ütemébe tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos intézkedéseket. Egyetértett azzal, hogy  a fürdőkomplexum  beruházásának megvalósítása érdekében  az önkormányzat tulajdonába kerüljön a fedett uszoda és a hozzá tartozó ingatlan. Az önkormányzat idei költségvetése vitája során kiderült, hogy ebben az esztendőben a 10 millió  forint feletti támogatást kérők szigorúbb  feltételek mellett juthatnak hozzá az igényelt összeghez.

A törvényi szabályozás szerint a közgyűlés évente  illetménykiegészítést állapíthat meg  az önkormányzatnál, illetve intézményeinél dolgozó  köztisztviselőknek.  A bizottság egyetértett azzal, hogy a közgyűlés 2017-re a felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetében az alapilletmény 35, a középfokú végzettségűeknél pedig az alapilletmény 20 százalékában állapítsa meg a mértéket. A testület támogatta azt is, hogy az LuK Kft. telephelyén a beépítettség 50-ről 70 százalékra  növekedjen, de megfogalmazódott annak az igénye is, hogy az üzemnél sürgető feladat a dolgozók parkolásának  megoldása.

A bizottság egyetértett az óvodák működésével  kapcsolatos  döntések  meghozatalával. Támogatta, hogy a felújítás idejére az Aréna, valamint a Benczúr óvoda gyermekeit  a Brenner János Nevelési Központ korábban általános iskolaként használt épületében helyezzék el.

A jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága elfogadta a sportrendezvények, a sportszervezetek támogatására, valamint a 2017. évi Kulturális és Civil Alap terhére kiírandó pályázati felhívást. Megtárgyalták  és tudomásul vették a feladatellátási megállapodással rendelkező civil szervezetek 2016. évi tevékenységét, és többségi szavazással támogatták, hogy a közgyűlés nyilvánítsa eredménytelenné  a Weöres Sándor Színház ügyvezetői pályázatát,  és írjon ki új pályázatot a vezetői posztra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!