Szombathely

2016.05.12. 19:05

A diákoknak a Facebook jól megy, de prezentációkészítésről jó, ha tízből nyolcan hallottak

Szombathely - A paragvárisok nyerték a híresen nehéz versenyt. A Bercsényiben öt informatikatanár és kiváló géppark áll a gyerekek rendelkezésére.

Budai Dávid

Tizedik alkalommal rendezte meg informatikai vetélkedőjét a Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola csütörtökön, amelyen ezúttal 15 csapat képviseltette magát, mivel több iskola, betegség miatt visszalépett - tudtuk meg Szendrői Tamástól, az iskola igazgatóhelyettesétől és egyben a verseny főszervezőjétől. Mivel kétfős csapatok indulnak minden iskolából, itt egy betegség katasztrofális következményekkel jár. Minden részt vevő iskola évről évre a legjobb diákjait küldi a megmérettetésre, ők hónapokig készülnek a versenyre, ezért egy-egy betegség könnyen meghiúsíthatja az indulást, márpedig a Bercsényi informatikaversenye országos hírnévre tett szert nehézsége miatt.

Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mit lehet ma egy általános iskolástól informatikából kérdezni, ami nehéz, hiszen pár héttel ezelőtt a budapesti Madách gimnáziumban tanító Prievara Tibor a blogján számolt be kísérletéről. „Tavaly kihívtam több osztályt, hogy óra alatt küldjenek el nekem egy sms-t úgy, hogy én nem veszem észre. Elég magabiztos voltam, azt gondolván, hogy azért nagyjából tudom, hogy mi minden történik körülöttem. Csúnya bukás lett a vége, csak az nem küldött sms-t, aki nem akart.” Idén aztán megismételte a tesztet, és egy kilencedikes osztállyal játszotta el ugyanezt. „Az, hogy 15 perc után kaptam a 17 fős csoportból tíz sms-t, az hagyján. Volt, aki először csak egyszerűen felhívott messengeren, és volt, aki a táblán látható tízsoros kiírást küldte el hibátlanul. És ez mind semmi, mert olyan is volt, aki megcsinált egy feladatot, majd lefényképezte, és ezt továbbította nekem messengeren egy üzenettel, hogy akár ki is javíthatnám. Volt, aki regisztrált egy teljes Facebook-profilt, méghozzá ’Nyertünk, tanár úr’ néven, majd bejelölt ismerősként.” Volt, aki szelfit küldött, de olyan is, aki lefotózta a tanárt, és a fejére egy macskát applikált, és ezt küldte el neki. Mindezt úgy, hogy az angolóra folyt, a pedagógus pedig semmit nem vett észre.

A hazai informatikaoktatásról divat sokszor negatív felhangokkal beszélni, mondván: a gyerek nemcsak, hogy jobban ért hozzá, mint a tanár, de a telefonján is komolyabb rendszer fut, mint az iskolai gépeken. Ráadásul sok helyen nemcsak az elavult géppark a probléma, hanem a tanárhiány is. A Bercsényiben nem így áll a helyzet. Olyan tudásra tesznek szert a gyerekek, hogy vannak, akik középiskolásként már tizedikben előrehozott érettségit tesznek informatikából. Az iskolában öt informatikatanár van és kiváló géppark, talán csak az interaktív táblákból és a projektorokból lehetne több, mivel azok csak az osztályok felében vannak - tudtuk meg Szendrői Tamástól, aki hozzátette: valóban vannak bizonyos alkalmazások, mint a Facebook vagy a különböző chat-funkciók, amelyekben a diákok tanáraik előtt járnak, de a prezentációkészítésről vagy a táblázatkészítésről jó, ha tízből nyolcan hallottak már alaposabban,   mikorra   a tananyag az iskolában  sorra kerül. Márpedig a mostani versenyen éppen ilyen feladatokat kellett megoldani.

A gyerekek valóban nagyon fogékonyak a technikai újdonságokra, de ahhoz, hogy a mostani versenyen jól szerepelhessenek, komoly felkészülésre volt szükség. Egy Szent Mártonról szóló szöveget kellett formázni a megadott paraméterek alapján Wordben, készíteniük kellett egy prezentációt, valamint egy Excel-táblázatban kellett bonyolult függvényekkel boldogulniuk mindössze másfél óra alatt. Ezek után pedig egy 34 kérdésből álló tesztet is ki kellett tölteniük a diákoknak. Szendrői Tamás hangsúlyozta: meg lehet izzadni rendesen a kérdéssorral, vannak az átlagosnál nehezebb kérdések, de hát szét is kell húzni valahogy a mezőnyt, mert a gyerekek nem szeretik a holtversenyt. A budapesti iskola tanárának kísérletével kapcsolatban az igazgatóhelyettes elmondta: szerinte a diákok órai telefonhasználata inkább a középiskolákban probléma, náluk az iskolában az a szabály, hogy a diákok az intézménybe érkezésükkor kikapcsolják a telefonjaikat, és csak akkor kapcsolják be újra, ha hazamennek. Ő személy szerint még soha nem tapasztalta, hogy valaki az órán mobilozott volna, bár ki tudja, lehetséges, hogy csak nem vettem észre - tette hozzá az igazgatóhelyettes.

 

AZ INFORMATIKAI VERSENY GYŐZTESEI

1. helyezett: Paragvári Utcai Általános Iskola csapata (Szombathely)
2. helyezett: Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata (Szombathely)
3. helyezett: Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata (Szombathely)
4. helyezett: Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata (Szombathely)
5. helyezett: Vörösmarty Mihály Gimnázium csapata (Szentgotthárd)
6. helyezett: Deák Téri Általános Iskola csapata (Sopron). Az elméleti teszt legjobbja pedig a Paragvári iskola tanulója, Dobos Dominik lett, aki az elérhető 68 pontból 53-at ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!