Szombathely

2014.10.21. 07:44

A Kanizsai gimnázium diákjai a következő Euroweekre is mehetnek

A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium nyolc diákja és két tanára utazhatott ki Luxemburgba az Euroweek elnevezésű nemzetközi diáktalálkozóra, amelyet 1992 óta minden évben más uniós tagországban rendeznek.

Merklin Tímea

 

A magyar büfé (Fotók: Molnár Mária)

Luxemburgban óriási sikert aratott a magyar büfé, ahol Pick szalámiból, Gyulai kolbászból, makói hagymából készítettek finom falatokat és Sió gyümölcslét kínáltak hozzá. A Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai vasi néptánccsokrot vittek színpadi produkcióként. Angol nyelvű prezentációban mutatták be szülőföldjüket, és részt vettek a diákparlamentben is, ahol a tanulóknak előre meghatározott témában (a kultúra mint a befogadás, illetve a politikai elnyomás eszköze) kellett megnyilatkozniuk, vitában helytállniuk társaikkal szemben. A szombathelyi diákok által képviselt vélemények várhatóan nyomtatásban is megjelennek a luxembourgi Athenee Lycee gondozásában.

Poór Bence, a gimnázium tanulója a magyar zászlóval a nyitóceremónián, amin a luxemburgi koronaherceg is részt vett

A magyar delegáció teljesítményét a fogadó ország, illetve a többi delegáció egyöntetűen "perfekcionistának" írta le, a kanizsaisok maximálisan helytálltak szakmailag és emberileg is. Teljesítményük alapján 2015-ben Lettországba várják őket a következő Euroweekre.  2017-ben Magyarország, ezen belül is a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium rendezheti meg a nemzetközi ifjúsági találkozót, akkor lesz a gimnázium 100 éves.

A nyitó ceremónián a magyar diák sapat: Görömbei Alexandra, Seli Júlia, Horváth Szimonetta, Horváth Ármin, , Kovács Virág, Ujvári Bence, Poór Bence, Horváth DávidFelkészítő és kísérő tanárok: Lengyelné Molnár Mária, Szemes Ildikó

Az Euroweeken 28 diákokból és tanárokból álló delegáció gyűlt össze, hogy közös élményekkel gazdagodva megtanulják megismerni és tisztelni egymás kultúráját és nemzeti értékeit. Az iskolalátogatások révén megismerték egymás oktatási rendszerét, a szállásadó családokon keresztül pedig megismerkedhettek az egyes nemzetek mindennapi életével és szokásaival. Ezenkívül lehetőségük nyílt fejleszteni idegen nyelvi beszédkészségüket, hiszen a kommunikáció nyelve angol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!