Szombathely

2009.04.29. 02:27

A pápánál jártak a csepregi diákok

Csepreg - A Dr. Csepregi Horváth János KIKI tanulói, azok hozzátartozói dr. Barityné Házi Ottilia igazgató vezetésével, Gáspár Dóra tanárnő szervezésében április elején Olaszországba látogattak, hogy felfedezzék Itália értékeit, hagyományait, természeti kincseit.

Tersztyánszky Krisztina

A végcél az örök város, Róma volt, de útba ejtették még Jesolót, áthajóztak Velencébe, megtámasztották a pisai ferdetornyot, és Szent Ferenc városában, Assisiben is jártak.

Hajnali 4 órakor indult a lelkes kis csapat Csepregről, s 11 órakor már Jesolóban, a szállodában készülődtek a velencei kirándulásra. Hamarosan vaporettóval szelték az Adriát, hogy a vízre épült város csodáiban gyönyörködhessenek: bámulták a Szent Márk teret, a dózsepalotát, a Sóhajok hídját, elvegyültek a Rialtó forgatagában, megmászták a harangtornyot, volt, aki gondolázott is a Canale Grandén.

Másnap elhaladtak Verona, Rómeó és Júlia városa mellett, majd a bolognai makaróni fellegvárára csodálkoztak rá. A déli órákban megpillantották az 58 méter magas pisai ferde tornyot, amit mindenki a maga módján meg is támasztott. Virágvasárnap lévén, a Dómban felszentelt olajágakból mindenki hozhatott egy-egy szálat. A keresztelőkápolnában megcsodálták a freskókat.

Másnap hajnalban tárult eléjük a fényárban úszó Róma. A Szent István Ház kedves nővérei szeretettel fogadták a csoportot. Reggeli után elindultak meghódítani Rómát. Fokozatosan eléjük tárultak a maguk valóságában a képeslapok, a történelem- és művészettörténet-könyvek fotói: a Colosseum, a Capitolium, a Pantheon, a Forum Romanum, az Angyalvár. A világ legnagyobb katolikus templomában, a Szent Péter-bazilikában a kupolán kívül Michelangelo Pietája nyűgözte le a látogatókat. Az altemplomban Szent Péter, majd II. János Pál sírjánál a gyereksereg elnémult, tisztelettel fejet hajtott.

A következő nap a Vízizene címet kaphatta volna, mert először Mózes kútjához mentek, majd a Santa Maria della Vittoria után a San Carlo alle Quattro Fontane-nál folytatták a nézelődést, ahol négy nagy folyam jelképes kompozícióját láthatták - köztük a Dunáét is. Nem hagyták ki a Trevi kút gyönyörűséges látványát sem, vizébe pénzt dobáltak, mint mindenki, kívánva maguknak valami szépet. Később összehasonlíthatták Bernini és Borromini templomait. A Colosseum arénájában egyik kőről a másikra lépve, a Forum Romanum sok száz éves köveinek tapogatása is eszükbe juttatta a történelemórákon tanultakat.

Elérkeztek Mózes szobrá- hoz is, majd több csoportra bomolva végül Róma tetején, a Bazilika kupolájában találkozott össze a csepregi csoport. Páratlan szépségében terült el alattuk a pápai rezidencia, a Tevere.

Utolsó reggel pápai találkozóra siettek a Szent Péter térre. Felemelő érzés volt, ahogy a svájci gárdistákkal, olasz carabinierikkel tarkított rendőrök között több ezer keresztény ünnepelt, várta a találkozást Be-nedek pápával. A téren több helyen is lobogott a magyar zászló. Egyszer csak feltűnt a papamobil, s a szentatya moso- lyogva üdvözölte az ünneplő tömeget. Nagy örömmel konstatálták, hogy magyarul is szólt őszentsége, és megáldotta őket. Indulás előtt a vatikáni rádió riportere is megkereste az igazgatónőt és a szervező tanárnőt, akik elmesélhették élményeiket a pápai találkozóval kapcsolatban. Utolsó állomásunk Assisi Szent Ferenc városa volt. Szűk középkori sikátorok jellemzik, rengeteg virággal. Assisiben magaslik két hatalmas bazilika: Ferencé és Kláráé.

Reggelre már itthon számolhattak be a diákok felejthetetlen élményeikről. Már most szervezik a jövő tavaszi kirándulást, ekkor Erdély lesz az úti cél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!