Szombathely

2014.12.13. 17:47

Advent harmadik szombatján sokan gyűltek össze a Fő téren

Advent harmadik szombatján végre nem esett eső, nem szitált köd sem, igazán jó idő várta az érkező szombathelyieket a Fő téren.

Némethy Mária

Kézműves termékekkel, az ünnephez kötődő élelmiszerekkel, ajándékokkal, játékokkal, dísztárgyakkal, csomagolt édességekkel, no meg vendéglátó standokkal találkozhatnak így advent idején a Szombathely Fő terére ellátogatók. Ahogyan leszállt a szombat este, s még fényesebbé vált a tér karácsonyi díszkivilágítása, egyre több ember vásárolgatott, falatozgatott, iszogatott, s gyülekezett a Fő téren felállított színpad  köré. Érkeztek fiatal párok babakocsival és karon ülő kisgyerekekkel, jöttek idős házaspárok is. Kis csoportokban beszélgettek,  az árusok bódéi előtt  régen nem látott ismerősök örültek egymásnak.

- Végre jó idő van, egy kicsit több a vásárló is - hallottuk itt is, ott is az árusoktól.

A színpadon karácsonyt váró kitűnő műsor után a református lelkész, Jakab Bálint hirdetett igét, közben  felcsendültek szép karácsonyi énekek. A lelkész angyaljárás idejének nevezte az adventi időszakot. Arról beszélt, hogy ez kegyelmi idő, hiszen a hajszoltan élő posztmodern kor emberének életébe is szeretne beleszólni Isten.

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon (gaudete vasárnapnak nevezik) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik, e nap liturgikus színe a rózsaszín.

Két lila gyertya már égett este a téren, most ezt a rózsaszínt gyújtotta meg Illés Károly alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!