Szombathely

2010.07.21. 04:47

Árvíz: Borsodi gyerekek nyaraltak Nardán

36 diák töltött el tíz napot Borsodból, az árvíz sújtotta területről Nardán, illetve a környező települések egy-egy családjánál.

Némethy Mária

A diákok idejük nagy részét napközben az Egyházmegyei Karitász táborában töltötték, majd szórakoztatásukról a vendéglátó családok, helyi önszerveződő csoportok gondoskodtak.

A gyerekek délutánonként igénybe vehették a helyi kultúrotthon és könyvtár szolgáltatásait, internet-elérhetőséget. Két gyermek itt ünnepelte 13. születésnapját, amelyről megemlékezett Narda önkormányzata, illetve a helyi kisebbségi önkormányzat a tamburazenekarral. A gyermekek ünnepi vacsorát kaptak az első hétvégén, felajánlásként felsőcsatári és bozsoki vállalkozók tortái, süteményei kápráztatták el őket.

A következő hét során a helyi tűzoltó egyesület lepte meg a gyermekeket egy tűzoltó bemutatóval.

A búcsúestjükre a nardai önkormányzat ajánlotta fel a vacsorát, a jó hangulatról a nardai énekkar gondoskodott harmonikaszó és horvát, magyar dallamok mellett.

- Köszönet illet mindenkit, aki bármilyen módon hozzájárult a tíz nap sikeréhez, az itt kikapcsolódó gyerekek szép élményeihez - közölte még Glavanincs Krisztina, Narda polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!