Szombathely

2014.06.03. 10:45

Bolyaisok Felvidéken - Az alsóbodoki iskolával ápolnak testvérkapcsolatot

Szombathely - Alsóbodokra, felvidéki testvériskolájukhoz utaztak a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 7. osztályos diákjai.

Merklin Tímea

A három napos kirándulás pályázati támogatással valósult meg a Határtalanul program keretében. A gyerekeknek megmutatták útközben Pozsony városát , Ghymes várát is. A gyerekek nem voltak restek, felmásztak a hegyre, és nem bánták meg, mert odafenn csodálatos látvány tárult eléjük. Ámulatba ejtette őket a táj, sokat fotóztak, s közben énekeltek is.

A Bolyai iskola 7. osztályos diákjai utaztak testvériskolájukhoz. Fotó: Kukor Ferenc

Alsóbodokon rendezett, takaros szálláshely várt rájuk: fiúk kis faházakban laktak, a lányok pedig a kollégium épületében. Vacsora után megismerkedtek az alsóbodoki iskola alapítójával, Paulisz Boldizsárral, aki arról mesélt, hogy nem könnyű nekik ott élni. Sokan összesúgnak a hátuk mögött és ferdén néznek rájuk, ha magyarul megszólalnak. Emiatt már több konfliktus is volt, de ők büszkén vállalják, hogy magyarok. Másnap a csapat Garamszentbenedekre ment, ahol megnézték a XI. századi bencés apátságot. Selmecbányán a bánya mélyén barangoltak lámpáikkal, a temetőben megkoszorúzták a 48-as síremléket, majd visszaindultak a szállásra. A kirándulás harmadik napján a malonyai arborétumba látogattak el, ahol gyönyörű növényeket láttak, majd térkép segítségével kellett visszatalálni az alapító, Ambrózy-Migazzi szobrához. Miután ez megtörtént, elindultak Lévára, ahol egy múzeumot látogattak meg és egy kvízt töltöttek ki. Göbő Sándor, az alsóbodoki iskola tanára mesélt nekik a városról. Hazafelé megálltak Udvardon, ahol megnézték a felvidéki kitelepítettek emlékművét. A gyerekek azt mondták: ez volt életük legjobb osztálykirándulása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!