Szombathely

2014.08.19. 14:26

Megszépült a Sör tér Szombathelyen

Szombathely – Átadták kedden délután a zeneiskola mögötti tér felújított parkolóit. Ahogy az ígéret is szólt a karnevál kezdetéig befejezték a munkálatokat, így méltó helyszíne lett a Sör térnek is.

Farkas Eszter

Egy nagyon kedvelt karneváli helyszín évek óta a Sör tér, amely a Rákóczi Ferenc utcában, a Bartók Béla Zeneiskola mögött található. A fesztivál ideje alatt ezt a területet koncertszínpad és vendéglátók töltik meg. Az utóbbi években azonban a zeneiskola mögötti parkoló állapota leromlott, ezért még februárban a város képviselő testülete azt a döntést hozta, hogy felújítják ezt a területet. A munkálatokat másfél hónapja kezdték meg, és ahogy az ígéret is szólt: karneválra be is fejezték. Kedden délután dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a körzet képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója mutatták meg a sajtó képviselőinek a felújított parkolót.

Fotó: Farkas Eszter

– A terület felújítása összesen 33 millió forintjába került a városnak. Ebből a pénzből összesen 18 olyan parkolót alakítottunk ki ezen a területen, amelyet majd a zeneiskola, illetve a Savaria Szimfonikus Zenekar dolgozói használhatnak. Ezt egy 6 méteres sorompó választja el a többi parkolóhelytől. Emellett még 10 darab, új, fizetős parkoló található a felújított részen – emelte ki dr. Puskás Tivadar, aki hozzátette azt is: a 250 négyzetméter aszfalt mellett, 260 négyzetméter zöldterületet is kialakítottak.

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária kiemelte: nagy örömére szolgál, hogy a belvárosi tömbbelsők sorra újulnak meg.

– Ez a folyamat folytatódni fog, a Thököly utcában szintén egy tömbbelsőben található parkoló felújítási munkálatai kezdődnek meg – tette hozzá dr. Takátsné dr. Tenki Mária.

Fotó: Farkas Eszter

Mérei Tamást kiemelte: a Sör tér az egyik legnépszerűbb helyszíne a karneválnak, emellett viszont már régóta élt az az igény, hogy a zeneiskola 75 dolgozójának és a zenekar alkalmazottainak megfelelő parkolási körülményeket teremtsenek. Sokszor a tanárok és zenészek nehéz hangszereket cipelnek, ezért is égetően sürgős volt az, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a dolgozóknak, hiszen ez jogszabályi előírás is – emelte ki Mérei Tamás.

A parkolóba egyébként hat új villanypóznát és egy kamerát is elhelyeztek. A parkosítás és a fák ültetése pedig ősszel történik meg. A karnevál miatt a hat méteres sorompót egyelőre még nem szerelték fel, de a rendezvény után ez is a helyére kerül majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!