Szombathely

2009.09.02. 02:29

Évnyitó a tekiben

Kőszeg - Megkezdődött az új tanév, Kőszegen is becsöngettek az iskolákba. Az idén 110 éves evangélikus középiskolában, a tekiben tegnap reggel volt a tanévnyitó. Nem szokott helyükön, a templomban (még nem használható), hanem az iskolaudvaron.

Vas Népe

A 450 diákot tanító középiskola tanévnyitóján Király Csaba igazgató külön tisztelettel és megbecsüléssel köszöntötte Vincze Csabát, az igazgatótanács elnökét, a kőszegi és a vasi egyházmegye evangélikus gyülekezeteinek megjelent lelkészeit és tagja-it, a szülőket, a diákokat, külön az elsőéveseket. Hozzájuk így szólt:

- Szeretném, ha tudnátok és éreznétek, hogy kíváncsian, nagy szeretettel vártunk titeket, és örülünk, hogy itt vagytok. Az ilyenkor ősszel szép számban megtartott osztálytalálkozók bizonyítják, hogy olyan iskolába kerültetek, ahol a tudás mellett valami mást is kaptok. Valamit, ami a végzés után kezdetben 5 évenként, majd úgy a 7-8. év után sűrűbben arra készteti tanítványainkat, hogy visszatérjenek és emlékezzenek a boldog diákévekre.

Röviden szólt a nevelőtestületben bekövetkezett változásokról. Az előző tanév végén hárman nyugdíjba mentek az iskolából. Az új tanévtől a gyakorlati oktatásvezetői feladatokat dr. Mentes Katalin látja el, nevelési igazgatóhelyettesi megbízást kapott Nemesné Erdősi Tímea. Gergáczné Varga Andrea társadalomtudományi, Ihász Tibor informatika, Tóth Tamás osztályfőnöki munkaközösség-vezető lett. Több új helyettesítő vagy részmunkaidőben alkalmazott pedagógus is került az iskolába. A múlt héten elkészített munkatervben meghatározták az induló tanév fő céljait és feladatait.

- A tanév meghatározó, központi céljává az iskolai fegyelmet megsértő, tanulmányaikat elhanyagoló tanulók számának, a lemorzsolódási aránynak csökkentését tette, tervezzük még a szülők tájékoztatásának és bevonásának javítását, a spirituális keretek bővítését - hangsúlyozta Király Csaba.

A középiskola központi feladatai közé tartozik a tanévben két nagy értékű pályázat megvalósítása is. Az egyik a Kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés - innovatív intézményekben projekt, amelynek eredményeképpen a nevelőtestület tagjai olyan továbbképzéseken vesznek részt, amelyen többek között elsajátítják a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztését. Szakmai vezetője dr. Szárnyas István.

A másik tanévi pályázat alapvető célja a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése. A pályázat olyan tájbejárások sorozatából, fenntarthatósági tematikájú rendezvények szervezéséből áll, amelyek során diákok és tanáraik megismerhetik a környezet erőforrásait nem pazarló technikákat, életvitelt. A közeli kirándulásokra kerékpárral, a távolabbi utazásokhoz a fenntarthatóbb tömegközlekedéssel utaznak. Az iskolai élet hétköznapjaiban is szeretnének még jobban odafigyelni például a víz- és energia-fogyasztásra, ezzel hozzájárulni a környezet terhelésének csökkentéséhez. Az események az iskola honlapján mindenki számára nyomon követhetők lesznek. A pályázat szakmai vezetője Illés Péter.

A középiskola külföldi testvériskolai kapcsolatai közül az igazgató megemlítette a scheinfeldi bajor evangélikus iskolával, az oberschützeni evangélikus gimnáziummal és a mödlingi kereskedelmi iskolával kialakított kapcsolatot. Októberben két tanár érkezik hospitálni Scheinfeldből, kőszegi diákok utaznak Bajorországba.

A Kőszeget június 24-én ért nagy esőzés kapcsán az igazgató megemlítette:

- Ha körbenéztek, láthatjátok, van még tennivaló. Kérlek benneteket, hogy kérésünkre segítsetek majd, akár a templomban vagy környékén, akár az iskolában lesz szükség erre.

Az évnyitó Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkész szolgálatával, tanévnyitó istentisz-telettel ért véget az iskola udvarán.

Az iskolában nem lesznek elnézőek a fegyelmezetlen, nem tanuló diákokkal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!