Szombathely

2014.12.11. 13:52

Faiparban Európa-bajnokok vagyunk: a szakmának ennek ellenére kell a népszerűsítés

Szombathely - Magától meg nem oldódó probléma, hogy kevés szakképzett munkaerő jelenik meg a faiparban. A Hefele szakképző iskola másokkal együtt ezt szeretné orvosolni.

Némethy Mária

Hiánypótló rendezvénynek adott helyet csütörtökön délelőtt a megye meghatározó faipari szakképző intézménye, a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola.  Összefogott szakmai szervezetekkel, felsőoktatási intézménnyel, szakma iránt elkötelezett szakemberekkel,  velük együtt orvosolni próbálják ezt a hiányt úgy, hogy bemutatták tegnap a faipari szakmák széles tárházát.

A „Fában a jövőnk!” rendezvényen Csercsics Antal, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség alelnöke - aki maga is egy faipari vállalkozás vezetője -, a faiparban megjelenő technikus- és szakmunkáshiányról szólt. Egy másik cég üzemvezetője, Németh Zsolt  ugyanezt  erősítette meg a kárpitosokról szólva,  Bukvai Albertné, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke pedig a duális képzés céljairól, lehetőségeiről, eredményeiről beszélt.

A szakmák népszerűsítésének sorát Tóth Árpád, a Hefele iskola faipari mérnök-tanára kezdte meg. Bemutatta az iskolában több éve jól működő Erasmus+ projektet, amelynek köszönhetően évente 28 diák Németországban szerezhet értékes tapasztalatot.  Hiteles szereplők voltak azok a fiatalok, akik ősszel ott voltak Franciaországban, a Lille-ben megrendezett Szakmák Európa-bajnokságán (EuroSkillsen), és élményeiket osztották meg a rendezvény minden résztvevőjével. Mózer Gergely arany- és ezüstérmes versenyző, a Nyugat-magyarországi Egyetem faipari mérnök hallgatója nyakában az arany- és ezüstéremmel (két faipari verseny kategóriában is nyert) beszélt arról az útról, amely a az EuroSkills verseny sikeréhez vezette.

Babanecz Csaba, az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség friss alelnöke,  Skills szakértő és felkészítő mester, még most is az események hatása alatt volt. Az öröm és a felelősség látszik mindkettőjükön, hiszen Brazíliában, Sao Paulóban a világversenyen vesznek részt jövőre. A Hefelétől Lille-ig vezető útról dr. Hantos Zoltán EuroSkills szakértő, Felbert Attila és Vidos Ádám bronzérmes versenyzők meséltek. A rendezvényre meghívott diákok dr. Alpár Tibor dékántól hallhattak a Nyugat-magyarországi Egyetem faanyagtudományi és művészeti karáról, majd a selmeci diákhagyományokról.

A Hefele tanműhelyében mindenki láthatta, milyen sokszínű a faipar a kézművességtől a modern gépi technológiákig. Az intarziát készítő tanulók a karácsony hangulatát formázták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!