Szombathely

2009.04.22. 02:25

Feltámadási menet a nemzetért

Kőszeg - Vasárnap Kőszegre érkezett a Feltámadási menet. Ötödször szervezték meg. Tihanyból indult, a végcél Csíksomlyó. Kőszegen a történelmi egyházak együtt vettek részt benne.

Némethy Mária

A szervezők a 2004. de-cember 5-ei népszavazás után hozták létre mozgalmukat, hogy csalódott honfitársaiknak hirdessék a feltámadott Krisztussal való szövetséget, és a nemzeti újjászületés vágyát. A körülbelül 3000 kilométeres nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig tart, áthalad a történelmi Magyarország minden kárpát-medencei utódállamán. Jelvénye az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt, melyben megjelenik a húsvét (kereszt) és a pünkösd (szárny) szimbolikája is.

A Feltámadási Jelvényt vasárnap a felsőpulyai (oberpullendorfi) magyarok hozták Kőszegre.

- A burgenlandi magyarok örömüket fejezték ki azért, hogy rájuk is gondoltak, ők is bekapcsolódhattak az összmagyar zarándoklatba - mondta el Básthy Béla, aki megyénkben fő szervezője volt az eseménynek.

A jelvényt rendőri kísérettel a burgenlandi magyarok vitték az 56-os szobortól a város felé. Körülbelül negyvenen alkották a menetet. Kőszegi hívő emberek - elsősorban cserkészek -, köztük ott volt Básthy Tamás országgyűlési képviselő és Huber László polgármester is. Először az evangélikus templomhoz érkeztek, ahol Baranyay Csaba evangélikus és Veres János református lelkészek fogadták őket, mindkét felekezet egyházközsége kötött rá szalagot. Ezután a reformátusok vitték tovább a jelvényt a Jézus Szíve-templomhoz. Harangozó Vilmos esperes plébános fogadta őket. Itt a jelvényre Huber László a város szalagját, a katolikus hívekét az esperes kötötte fel. A jelvény ott volt a fél tízkor kezdődő szentmisén, amelyen imádkoztak a nemzetért.

Keszei Balázs autón vitte Sopronba a jelvényt. Sok kőszegi írta be nevét a zarándokkönyvbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!