Szombathely

2013.05.21. 15:57

Független indulók

Gencsapáti - Tizenhárom képviselőjelölt és két polgármesterjelölt indul az időközi választáson a faluban. A testület márciusban feloszlatta magát.

Kupi Györgyi

Pénteken zárult a jelöltállítás a gencsapáti önkormányzati választásra, melyet június 16-án tartanak. Dr. Görög István jegyző, a helyi választási iroda vezetője elmondta, hogy tizenhárom képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba: Orbán Imréné, Kiss Attila István, Hatos Katalin, dr. Varga József, dr. Őry Ferenc, Teleki András, Somos Péter, Tolnay Ákos László, Babócsi Tamás György, Kovács Vince, Vörös Gábor András, Geröly Tibor és Mátrai Margit független jelöltként száll ringbe  hat képviselői helyért.

Többen jelenleg tagjai a képviselő-testületnek. A két polgármesterjelölt, Abért Valentin István és Bodorkós Ferenc is függetlenként indul. Előbbi tagja a jelenlegi testületnek, utóbbi pedig az előző ciklusban volt a falu első embere.  A gencsapáti testület március 21-én döntött az önfeloszlatásról. Az ezt kezdeményező képviselők szerint  a polgármester és a testület között "olyan  nagy erkölcsi és értékrendbeli különbség áll fenn", amely lehetetlenné tette az együttműködést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!