Szombathely

2016.03.12. 16:00

Gyöngyöt fűztek és varrtak - Így készültek a gyerekek a nemzeti ünnepre a sportházban

Szombathely - Az Agora-Művelődési és Sportház kézműves kuckójában a gyerekek szombaton kokárdát készítettek, amit büszkén viselhetnek március 15-én.

Elek Szilveszter

- Mindig igyekszünk alkalmazkodni az aktuális ünnepekhez, ezért készítünk most kokárdát – mondta Kemény Katalin, a foglalkozás vezetője. – A jól megszokott kokárda szalagból van, mi azonban formabontóak vagyunk, ugyanis ezen a foglalkozáson posztóból és gyöngyből fogjuk elkészíteni. Ezáltal a kicsik tudják kicsit gyakorolni a varrást és a gyöngyfűzést is. Azért nem a legegyszerűbb módon, a leghétköznapibb anyagokból dolgozunk, mert a foglalkozásaink célja, hogy a gyermekek minél több technikát kipróbáljanak, lehetőleg olyan kellékek felhasználásával, amikhez otthon nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak hozzáférni – tette hozzá.

A kreatív apróságok kipróbálták a varrást és a gyöngyfűzést is. A két technika közül az utóbbi tűnt népszerűbbnek, talán mert a megannyi, szépen csillogó, piros, fehér és zöld színű gyöngy jobban megmozgatta a kicsik fantáziáját.

Az ötéves Csurgai Luca és hároméves húga, Sára nagyon szorgalmasak voltak, ők varrótűvel és gyöngyökkel is készítettek kokárdát. Sőt, még egy-egy, a zászlónk színeiben pompázó gyöngykarkötőt is alkottak.

- Nagyon hasznosnak tartom a kézműves foglalkozásokat, ugyanis a gyermekek itt kiválóan szórakoznak, miközben fejlődik a kézügyességük is – mondta Csurgai Péter, a kislányok édesapja. – De ez a szülők számára is kiváló lehetőség arra, hogy egy kicsit ők is visszamenjenek a gyermekkorukba – tette hozzá Péter, akinek kislányai folyamatosan szemléltették az éppen elkészült alkotásukat.

A gyerekek rögtön feltűzték színes kabátjaikra a kokárdáikat, amelyeket elmondásuk szerint a nemzeti ünnepen is büszkén viselnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!