Szombathely

2009.07.01. 02:29

Háromszázötven riasztás Kőszeghegyalján az elmúlt napokban

Kőszeg, Bozsok, Velem - A tűzoltóknak, önkéntes segítőknek és Kőszegen a városüzemeltetés dolgozóinak köszönhetően rövid egy hét alatt sikerült járhatóvá tenni az árvíztől ellepett utcákat. A kőszegiek nem tudják: a tűzoltók munka után, szabadidejükben dolgoznak.

Balla Emőke

Seper András elmondta: a városházán minden délután válságtanácskozás volt. Kőszeg polgármestere, jegyzője, a városüzemeltetés és a tűzoltóság vezetője egyeztetett, megbeszélte, optimalizálta részletesen a feladatokat.

- A polgármester úr körbejárt, telefonon mindig kapcsolatban álltunk egymással, így azt hiszem, eléggé hatékonyan tudtunk együttműködni - magyarázza Seper András. - Erre azért volt nagy szükség, mert eszközökkel, például lapátokkal nem voltunk felkészülve, ezért először a városüzemeltetés alkalmazottjai mentek a helyszínre. Összelapátolták, elszállították az utcákról a sarat, iszapot, mi csak azután mostuk le az utat.

A tűzoltóparancsnok elmondta azt is: a lakosságtól kaptak hideget és meleget is a munkájuk során.

- Kaptunk pofonokat is a lakosság részéről. Többen nem vettek tudomást arról, hogy a híradóügyelet 5 főjén kívül nálunk mindenki önkéntesen végzi a tűzoltómunkát, azaz munka után jön dolgozni, segíteni a pincékből a vizet kiszivattyúzni, a sarat lemosni. Ilyen helyzetben nehéz elviselni, ha valaki áll a kisboltja szélén karba tett kézzel, Napóleonként, úgy dirigálja a munkát azoknak, akik a családjuktól távol, szabadidejüket feláldozva dolgoznak. Más meg azért veszekszik, mert nem veszi tudomásul: mi nem tudjuk kiporszívózni a vizet, 3-4-5 centi megmarad. Az árkokat sem velünk kell tisztíttatni. Feszült idegállapotban voltunk, én sem bírtam cérnával, beszóltam egy hölgynek. Mások viszont megvendégeltek bennünket, nagyon jólesett.

A Várkört már teljesen végigmosták a tűzoltók, tegnap a Kiss János utca lemosásához készülődtek.

- Nagyon tartottunk attól, hogy a macskaköveket például a Kelcz-Adelffy utcán kimossa majd a vízsugarunk, de ez hál istennek nem következett be - nyugtázta a tűzoltóparancsnok.

A népegészségügyi szolgálat szakemberei végigjárták a várost. A Központi Óvoda játszóterét a tűzoltók már fertőtlenítették.

- Átmosó fertőtlenítést több helyen szükséges végezni - hallom a tűzoltóparancsnoktól. - Mi tároljuk a fertőtlenítőszert, kaphat belőle bárki, adunk fénymásolt leírást is a használatához.

Seper András elmondta még: ha az időjárás nem változik, a hétvégére helyreáll a rend Kőszegen.

Kőszeg magisztrátusa 1868. augusztus 23-án alapította meg a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. A korai időktől napjakig az egyesület létszáma 45-100 fő között változott. Az egyesület ma az ország legrégibb önkéntes tűzoltó egyesülete megtisztelő címet viseli. A tűzoltók folyamatosan és felelősséggel ellátják a város és további 16 település, valamint azok környékének állandó tűzvédelmét, egyéb tevékenységeket (víz, katasztrófa, műszaki mentés).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!