Szombathely

2014.06.16. 17:56

Hét új jelöltet indít a Fidesz

Szombathely – Valóban várhatók személycserék a szombathelyi jobboldalon – erősítették meg a Vas Népe kérdésére a Fidesz-KDNP helyi ügyeire rálátó forrásaink.

Munkatársunktól

Marton Zsolt alpolgármester már bejelentette, hogy más területen folytatja közéleti szerepvállalását, de úgy tudjuk, Lazáry Viktor, Szakály Gábor és Poór András is új feladatot kap. Ágh Péter az országos politikában folytatja, őt országgyűlési képviselőnek választották meg. Várhatóan a Pro Savaria önállóan méretteti meg magát, így Molnár Miklós és dr. Prugberger Emil helyén is új jelölteket indítanak.

– Meglévő képviselőink mellett lesznek új jelöltek is, olyanok, akikre minden szombathelyi pártállástól függetlenül bátran szavazhat. Hiteles, sikeres, tisztességes jelöltek – válaszolt dr. Hende Csaba, a Fidesz választókerületi elnöke a jövőt firtató kérdésünkre. Információink szerint az új jelöltek többsége ismert, az élet más területén már bizonyított szombathelyi polgár lesz. Úgy tudjuk, hét új képviselőjelölt áll majd rajthoz a Fidesz színeiben, akik között van iskolaigazgató, társadalmi szervezet vezetője és orvos is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!