Szombathely

2014.11.17. 15:10

Évek óta halmozódik a szemét a lakóparkban

Szombathely - Évek óta magasodik a törmelékhalom. Látszólag senki nem tesz semmit, pedig hat éve téma az ott élők körében a terület állapota.

Budai Dávid

Évről évre előkerül a Szombathely Szentkirály településrészén található Szent István lakópark mögötti terület ügye. Most ismét napirenden van a probléma nem mintha bármi is változott volna az ügyben, vagy talán éppen ezért. Annyi változás mégis van, hogy a lakópark mögött található hulladékhegy évről évre növekszik. A kezdetek olyan messzire nyúlnak vissza, hogy a név nélkül nyilatkozó lakók egyöntetűen azt állítják, amióta ideköltöztek azóta ilyen a környék.

A lakópark 2008-ban készült el, az azóta eltelt hat évben, az építési hulladékból álló domb impozáns méreteket öltött. A törmelékhalom idővel kiegészült némi háztartási hulladékkal is. Az oda hordott hulladéknak persze nincs gazdája, a földnek viszont bizonyára van.

Természetesen megpróbáltunk utána járni kinek a kezelésében van a terület és kik tudnának az ügyben intézkedni. Késő estig  azonban nem sikerült információt gyűjteni a tulajdonosról.

Megtudtuk, hogy a lakópark beruházója a Totalitás 2005 Kft volt. Szerettük volna megszólaltatni a cég képviselőjét hátha tud a lakópark mögötti terület sorsáról, ám a cég, információink szerint felszámolás alatt áll.


Háztartási hulladék és hűtő is van már a törmelék között, láthatóan folyamatos a szemétutánpótlás. (Fotó: Szendi Péter)

A lakók elmondása szerint beköltözésükkor azt az ígéretet kapták, hogy parkot és játszóteret alakítanak ki a területen. A helyszínen találtunk is egy kosárpalánkot és egy pingpongasztalt, de nem volt kedvünk a játékhoz.

Másnak sincs, hiszen a terület azontúl, hogy nem éppen szívderítő látvány, rendkívül balesetveszélyes is. Ottjártunkkor nyitott vízóraakna és hajdan volt épület romjai között botladoztunk. Arra, hogy veszélyes hulladékot is tartalmaz a kupac, egy hűtőszekrény hívta fel a figyelmünket.

Tudomásunk szerint a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség már indított egyszer eljárást az ügyben, de őket sem sikerült elérnünk.

Nemcsak azért furcsa ez a történet mert nyilvánvalóan törvénybe ütköző cselekedet így tárolni a hulladékot, hanem mert a legalább hat éve tartó állapot, több hatóság előtt is ismert. Valamiért azonban még sincs megoldás.

A hulladékhegy története ezekkel a sorokkal nem ér véget. Akit tudunk megszólaltatunk az ügyben és amint bármit megtudunk, megírjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!