Ismerje meg Szombathely egyetlen női buszsofőrjét! - Ha a tükörben látja, hogy valaki fut a buszra, mindig megvárja

Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-nél (ÉNYKK Zrt.) amúgy sem sok a női gépkocsivezető, Szombathely helyi járatain viszont csupán egyetlen női buszsofőrrel találkozhatnak az utasok. Kíváncsiak voltunk, hogyan kerül egy hölgy egy több mint tíz méter hosszú és több mint 15 tonnás jármű kormánya mögé, ezért megkerestük Páli Lászlónét, aki elmondta: gyermekkori álmát valósította meg hét évvel ezelőtt, amikor beülhetett végre egy busz vezetőfülkéjébe.

Fotó: Szendi Péter

Páli Lászlóné már gyermekkorában is inkább autókkal játszott, mint babákkal, ráadásul a nagybátyja is autóbuszvezetőként dolgozott. Iskolái elvégzése után mégis úgy alakult az élete, hogy a kereskedelemben dolgozott hosszú éveken át, azért is, mert nem volt pénze a jogosítványra. Hét évvel ezelőtt azonban végre megszerezte az önerőből finanszírozott C, majd a D típusú jogosítványt is, így elhárult minden akadály az elől, hogy végre buszsofőr lehessen. Megtudtuk: nem volt kérdés, hogy ezt fogja választani, elhatározta, bármi lesz is, eléri a célját. Két fia nagyon örült döntésének, büszkék édesanyjukra. Persze azért nem volt ennyire egyszerű, komoly áldozatokat is kellet hoznia, hogy végre megvalósulhasson a gyerekkori álom, mivel Páli Lászlóné és családja eredetileg Zala megyei volt, ám a Zala Volánnál akkor éppen nem volt felvétel. Két lehetőséget ajánlottak neki, az egyik Szigethalom volt, a másik Szombathely. Míg az előzőnél azt érezte, nem tudna ott élni, addig Szombathelyen éppen ellenkezőek voltak a tapasztalatai. Amikor életében először látta a várost, és leszállt a pályaudvaron, egyből azt érezte, ha úgy alakulna, a vasi megyeszékhelyen el tudná képzelni az életét. Úgy alakult.

Kollégáival nagyon jó a viszonya, mint megtudtuk, a kezdetektől nagyon segítőkészek voltak vele, amit ő azóta is csak köszönni tud. Amikor hét évvel ezelőtt egy téli napon Szombathelyre jött, majd közölte, hogy teljesen friss a jogosítványa és a várost sem ismeri, azt a választ kapta, hogy semmi baj, majd itt megtanulja. Így is lett.

Ha esetleg azt gondolnánk, mi is könnyedén megbirkóznánk egy busszal, azért a méreteken először biztosan elcsodálkoznánk. Páli Lászlóné ráadásul gyakran vezet csuklós buszt is, amelynél tényleg nagyon kell figyelni, mint egy szóló busz esetében, mert az már olyan, mintha magától menne. Az viszont egyáltalán nem számít, hogy férfi vagy nő ül a volánnál.

Mint megtudtuk, mindegyik jogosítványát elsőre szerezte meg, és már ott biztatták, hogy nagyon megy neki a vezetés, ráadásul balesete azóta sem volt, pedig a közlekedésben vannak kivédhetetlen helyzetek, de ők azon vannak, hogy ezeket kivédjék, szerencsére neki még nem volt igazán rázós helyzete, pedig nem kevés kilométer van már mögötte. Naponta átlagosan 130 kilométert tesz meg, ez havonta körülbelül 2 ezer 600 kilométer, évente ezek szerint – ha a szabadságokat leszámítjuk – 28 ezer 600 kilométert vezet, vagyis 200 ezer kilométert biztosan vezetett már. Így aztán róla tényleg lepereg minden női sofőrös vicc, igaz, korábban volt olyan esete, hogy amikor egy idős úr meglátta, hogy ő ül a volánnál, félig viccesen azt mondta, inkább megvárja a következő járatot. Amikor aztán végre megérkeztek, a bácsi elnézést kért, és kijelentette, hogy ezentúl mindig vele fog utazni, mert jobban vezet, mint a férfiak. Páli Lászlóné hozzátette: persze ez egyáltalán nincs így, nem is lehet, de nem is kell különbséget tenni a női és férfi sofőrök között, az ÉNYKK-nál mindenki kiváló sofőr, ráadásul vannak akik, több mint húszéves tapasztalattal rendelkeznek.

Persze ő kezdetben nem rendelkezett tapasztalattal, és az utasoknak is meg kellett szokniuk, hogy nő ül a volánnál, eleinte sokan nagyon meglepődtek, mostanra azonban már szinte mindenki ismeri, ha nem dolgozik egy ideig, már kérdezgetik, mi van vele, a boltban és a piacon pedig rendszeresen felismerik. Ebből látszik, hogy nem csak kollégáival, de az utasokkal is nagyon jó viszonyt ápol. Ha látja a tükörből, hogy valaki fut a buszra, akkor azt mindig megvárja. Az utasok ráadásul udvariasak és a jegyellenőrzés sem jelent pluszterhet, ebből sincsen szinte soha probléma, a legrosszabb esetben elfelejtik, hogy már hatodika van, és új bérletet kell venni. Szerinte elképzelhető, hogy mivel nő, az utasok is másként viszonyulnak hozzá, soha nem kell figyelmeztetni, vagy rendreutasítani senkit, de ha kellene azt is megoldaná.

Amikor arról faggattuk, hogy mennyire stresszes munka egy utasokkal teli buszt vezetni, azt a választ kaptuk, hogy bár a felelősség rettenetes, ő ezt mégsem érzi, mivel azon kevés szerencsések között van, akiknek a munkájuk egyben a hobbijuk is. Éppen ezért egyáltalán nem is fárasztja a vezetés, akár reggeltől estig tudna vezetni. Egy percig nem bánta meg, hogy belevágott a buszvezetésbe, ami a tévhittel ellentétben egyáltalán nem unalmas. Nem minden nap ugyanazt azt útvonalat járja, de ha így lenne, ő azt is élvezné. Ráadásul azokon a buszokon, amelyeken ő jár, légkondicionálás is van, ezért a nyári hőség sem viselte meg.

Végezetül egy számunkra nagy titkot is leleplezett Páli Lászlóné, nem fért a fejünkbe ugyanis, hogyan tudják a sofőrök, hogy mikor kell az adott buszmegállóban lenniük, hiszen ahhoz nekik is az órájukat és a menetrendet kellene folyamatosan összevetniük. Megtudtuk, ez már a múlté, mivel GPS van a buszokban, így pontosan látják a sofőrök, mikor hol kell lenniük. Hozzátette: mindenki törekszik a menetrend betartására, de számos olyan dolog van, ami befolyásolja a menetidőt, így olykor az is előfordul, hogy előbb vannak egy adott buszmegállóban, mint kellene, máskor meg késnek egy kicsit. Előbbi esetben megvárják az indulás idejét, utóbbi estben pedig igyekeznek behozni a lemaradást. A lényeg, hogy a buszok mindig megérkeznek, függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak vezetik.