Szombathely

2009.04.15. 02:29

Kinek az érdeke?

Szombathely - A polémia - mi legyen a szombathelyi járóbetegek ellátásával? - már évek óta folyik, és úgy tűnik, hosszú idő után lesz elmozdulás a megye és a város vitájában.

Angyal László

A felek az utolsó patronokat is ellőtték: a legutóbbi városi közgyűlésen azért vették le napirendről a szombathelyi járóbeteg-szakellátás jövőjéről szóló előterjesztést, mert még láttak némi reményt a tárgyalásra. Erre jött a kontra: a megyei politikusok a Markusovszky kórház előtti sajtótájékoztatón hangoztatták az összefogás szükségességét. Ennek már két hete, de egy tapodtat sem haladtak előre az események.

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke érdeklődésünkre elmondta: a 2006 előtt működő konzultatív tanács felélesztését szorgalmazzák. A tanácsadó grémiumban helyet kapnának a kórház vezetői, egészségügyi szakpolitikus, illetve a városi közgyűlés egészségügyi bizottságának tagjai. A fideszes politikus rámutatott: a város a kormányzat elhibázott egészségügyi politikáját kéri számon a kórház tulajdonosán, vagyis a megyei önkormányzaton. Szerinte nonszensz, szakmailag megalapozatlan az az érv, hogy járvány esetén nem lehetne a kórházban ellátni a járóbetegeket. (Ismert, hogy az SZTK épületének megvételére pályázatot írt ki a megye, a rendelőből az osztályokat a kórházba, illetve a vérellátó épületébe költöztetik.) Az elnök elárulta, hogy két komoly érdeklődő is van az SZTK épületére, azonban a városnak elővásárlási joga van. (Vagyis a legjobb árajánlatot tevő pályázóval azonos áron veheti meg a város az ingatlant.)

Arról, hogy a sajtótájékoztatón beharangozott tárgyalások mikor kezdődnek, Kovács Ferenc ezt mondta: amint a város és a megye közötti koordinációs tanács elnöke - aki év elejétől dr. Ipkovich György - összehívja a testületet.

Míg az egyik oldal összefogást sürget, mondván, egy város és egy megye egészség-ügyét nem szabad belharcokkal szétzilálni, addig a város egészségügyi bizottsága ötoldalas előterjesztést készített az önálló városi járóbeteg-ellátás kialakításának menetrendjéről. Ebben egyebek között az szerepel, hogy a szombathelyi önkormányzat szándéknyilatkozatot ír alá a Vasútegészségügyi Kht.-val, melyben a szakellátás színvonalának emelése érdekében együttműködést kötnek. Június 30-áig pedig kidolgozzák a Markusovszky kórház vezetésével az átvételre kerülő kapacitások összetételét, mindkét fél szakmai érdekének megfelelően .

Az előterjesztésben ez utóbbira két variáció található: 20-25 ezer szombathelyi lakost rendelnek a MÁV-rendelőhöz, avagy a kórháztól átvesznek 400 órát és 120 millió német pontot, mellyel a város fele ellátott lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!