Szombathely

2009.03.13. 03:28

Közfoglalkoztatás Szombathelyen: segély helyett munka

<b>Szombathely</b> - A közgyűlés február 26-ai ülésén elfogadta a közfoglalkoztatásra vonatkozó tervezetet: ezentúl segély helyett munkát ajánlanak a rászorulóknak.

Farkas Eszter

- Aki nem dolgozik, ne is egyék? - ez a fő kérdés a közfoglalkoztatási tervezettel kapcsolatban. Az Országgyűlés még tavaly decemberben fogadta el az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról szóló javaslatot, amely több törvény változását is tartalmazza. A módosítással a jogalkotó a segélyezettek munkaerő-piaci pozíciójának javítását, valamint a foglalkoztatás növelését próbálta hangsúlyozni. A törvény értelmében a közfoglalkoztatás megszervezése ezentúl a települési önkormányzatok feladata. A 2009. január 1. előtt hatályos szociális tör-vény szerint a rendszeres szociális segélyben részesülő nem foglalkoztatottak az ellátás folyósításának feltételeként kötelesek voltak együttműködni - esetünkben a Pálos Károly Családsegítő Szolgálattal. A régi rendszer alap- ján a rendszeres szociális segélyt kilencven százalékban az állam, tíz százalékban pedig az önkormányzat finanszírozta. A módosítás azonban arról rendelkezik, hogy ha valaki a rendszeres szociális segély helyett közfoglalkoztatásban vesz részt, a minimálbérnek megfelelő összegű fizetséget kapja, az úgynevezett rendelkezésre állási támogatást. Azok a jogosultak, akik valamilyen oknál fogva már képtelenek a munkavégzésre (koruk vagy egészségi állapotuk miatt), továbbra is az öregségi nyugdíjminimum összegével megegyező segélyt kapnak. Aki munkaképes, köteles elfogadni a felajánlott munkát, különben a rendelkezésre állási támogatás folyósítását megszüntetik.

- A segély helyett munka elve sok önkormányzat számára teher - mondta Szakály Gábor, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke. Az önkormányzatok azért érzik nyűgnek, mert a közfoglalkoztatáshoz garantálni kell a munkavégzéshez szükséges hátteret, és úgy gondolják, hogy hosszú távon ez még plusz önkormányzati forrást is jelent. Azonban ez a rendszer egy idő után önfenntartóvá válhat. A közfoglalkoztatási programmal élénkülhet a szociális gazdaság, és kieshetnek a potyautasok is a rendszerből. Tavaly év végéig összesen 486 helyinek folyósították a rendszeres szociális segélyt. Közülük 347-en tudnának dolgozni. A jelenlegi tervezet szerint egyelőre 90 embernek adnának munkát. E körbe tartoznak olyan közmunkák is, amelyeket eddig az önkormányzat nem tudott elvégeztetni, például a külterületi utak portalanítása. Úgy tűnik, több önkormányzati fenntartású, finanszírozású intézmény is csatla- kozik a tervehez. A közfoglalkoztatásban részt vevők feladata lesz a közterületek rendezése, gondozása, tisztán tartása, valamint az önkormányzati bérlakások renoválását, felújítását is elvégeznék. Így azok a munkálatok, amelyekért eddig súlyos pénzeket fizetett ki az önkormányzat, most olcsóbbak. A Savaria Rehab Team Kkht. kiemelt szerepet játszik a programban. Hiszen már régóta a társaság feladatai közé tartozik a szociális foglalkoztatás.

- A lakásfelújítások mellett szeretnénk intézmények: óvodák, iskolák felújítását is ily módon megoldani - folytatta Szakály Gábor. Az építőipari tevékenységgel nagy lépést teszünk afelé, hogy ez a rendszer valóban önfenntartó legyen. A közfoglalkoztatási tervezet elfogadásával már nem kérdés az, hogy segélyezés helyett a munkahelyteremtés a megoldás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!