Szombathely

2016.10.12. 10:56

Láthatatlan kiállítás - Tapintás alapján kell zoknit párosítani, cipőt befűzni vagy éppen ágyazni

Látó és vak embereket hoz közelebb egymáshoz az "Együtt élünk!" mottóval 2013 óta megrendezett programsorozat, amelynek idén is az Oladi Művelődési Központ ad helyet. A program az október 15-ei fehér bot napjához kapcsolódik.

Szombathelyi Médiaközpont

Tapintás alapján konyhai eszközöket kell felismerni, zoknit párosítani, cipőt befűzni, fűszereket és pénzeket beazonosítani, vagy éppen ágyazni - ezek a tevékenységek a látó emberek számára mindennapos rutinnak számítanak, a vakok számára azonban nehézséget jelenthetnek. A kiállítás célja az érzékenyítés, hogy a látók megtapasztalják, milyen kihívásokkal szembesülnek látásfogyatékossággal élő embertársaik a mindennapi életben. A nyolcállomásos feladatsort egy teljesen sötét teremben, szemkötővel, egy vak ember vezetése mellett lehet teljesíteni. Aki végigmegy, annak páratlan élményben lehet része.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

- Én már jártam a budapesti láthatatlan kiállításon többször is, nagyon nagy élmény volt. Ebből kifolyólag nekem már elég jól mentek ezek a dolgok, de az ágyazás azért nehéz volt. A fűszerek felismerése talán a legkönnyebb, szerintem illat alapján sokan beazonosítják őket. Azon meglepődtem, hogy a cipőfűzés milyen könnyen ment. Azért az a félelem, hogy nem látok, nem tudom, mi van körülöttem, nem jó érzés - osztotta meg tapasztalatait Vass Eszter, a PTE szombathelyi képzési központjának védőnő hallgatója, aki csoporttársaival együtt jött el a láthatatlan kiállításra.

A diákok megismerkedhetnek vak embereket segítő eszközökkel mint a beszélő mérleg és lázmérő, a  színfelismerő készülék vagy a folyadékszintjelző. Kipróbálhatják, milyen lépcsőzni letakart szemmel, vakvezető kutyával, és láthatják, hogyan működik a Braille-írógép. Leülhetnek látássérült emberekkel beszélgetni, feltehetik eddig ki nem mondott kérdéseiket. Minden évben nagy érdeklődés mutatkozik a kiállítás és a kísérőprogramok iránt, sorra jönnek az általános- és főiskolás csoportok.

- A látók megtapasztalhatják, hogyan tud egy vak ember boldogulni az életben. Hogyan tud a főzéshez gyümölcsöket, zöldségeket, felismerni, felöltözni. Ez az egyik része. Fogalmuk lesz arról, hogy egy látássérült vagy másmilyen sérüléssel élő ember is ugyanolyan ember, mint a látó, csak éppen nehezebben tudja kivitelezni azokat a mindennapi tevékenységeket, amelyek a látóknak rutin. Nagyon érdeklődőek a fiatalok - mondta el Nagy Lászlóné, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének alelnöke.

Az egyhetes rendezvényt a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet, a Boza Gáborné Alapítvány, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete és a Szülőföld Egyesület közösen szervezi. A tapasztalat szerint aki ily módon egy kicsit megismerte látássérült embertársainak helyzetét, sokkal empatikusabban, érzékenyebben viseltetik irántuk a jövőben. A láthatatlan kiállítás szombatig várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!