Szombathely

2014.08.22. 18:10

Lehet jelentkezni katonának

Szombathely - Hende Csaba a Történelmi Témaparkban köszöntötte a felsorakozott négy római légiót, és megnyitotta a hadijátékokat, valamint honvédségi toborzópontot.

Farkas Eszter

Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője péntek délelőtt a római légiosok seregszemléjén járt a Történelmi Témaparkban, majd egy honvédségi toborzópontot és egy katonatörténeti kiállítást is megnyitott.

Az Aréna utca 8. szám alatt építettek fel egy első világháborús harcálláspontot, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtiszt Képző Kara Ludovika zászlóaljának hagyományőrző katonái korabeli egyenruhákban és fegyverzettel jelenítik meg az első világháború időszakát. Itt nyílt meg a Magyar Honvédség toborzópontja is.

Hende Csaba a toborzópont helyszínén elmondta: nagyon jó lehetőség a honvédség számára, hogy a karneválon is megszólítsa azokat a fiatalokat, akik minden szempontból készek a haza védelmére, és érdeklődnek a katonai pálya iránt.

Kiemelte azt is, hogy a tiszti és altisztképzés megújításának köszönhetően egyre népszerűbb a katonai hivatás hazánkban. Ezt jól mutatja az is, hogy a Ludovika akadémia parancsnoki szakára idén tizenhétszeres volt a túljelentkezés.

A pénteken megnyitott toborzóponton várják azok jelentkezését is, akik nem hivatásszerűen, hanem csak egy időre, akár szerződéssel, akár önkéntes tartalékosként szolgálnának, de azokat is, akik csupán érdeklődnek a honvédség mindennapjai iránt.

Ezen a helyszínen nyílt meg az a fotókiállítás is, amely a felszámolt Savaria lövészdandár utolsó időszakát örökíti meg. A Savaria laktanya végnapjai című kiállításon látható képek Benkő Sándor fotóriporter felvételei.

Hende Csaba úgy fogalmazott: egy történelmi zsákutca tanúi ezek a felvételek, arról az időről beszélnek, amikor a magyar katonát és az általa képviselt értéket nem becsülték meg.

Kapcsolódó cikkek:

15. Savaria Történelmi Karnevál - péntek (folyamatosan frissítve)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!