Szombathely

2016.07.07. 12:26

Magyar és osztrák diákok gyakorolják a német, illetve magyar nyelvet Szombathelyen

25. alkalommal rendezik meg az Osztrák-Magyar Nyári Egyetemet Szombathelyen. Az intenzív nyelvi kurzusok mellett változatos szabadidős programokat szerveznek a részt vevő egyetemistáknak, akik így valós helyzetekben is gyakorolhatják a magyar, illetve a német nyelvet.

A magyar diákok azért jöttek, hogy németet tanuljanak, osztrák társaik pedig magyartudásukat szeretnék fejleszteni a háromhetes nyári egyetemen. Délelőtt intenzív nyelvórákon, délután pedig fakultatív szabadidős programokon vesznek részt a fiatalok. A sportrendezvények, filmvetítés, városnézés, múzeumlátogatás és az eisenstadti kirándulás kiváló lehetőség arra, hogy a hallgatók éles helyzetben is használják a nyelvet.

- Az interneten találtam ezt a nyári egyetemet, és jelentkeztem, ugyanis rajongok a német kultúráért, és szeretek új emberekkel találkozni, megismerni őket - mondta el kérdésünkre Csokonai László, aki először vesz részt a kurzuson.

Benedikt Roland második alkalommal jött el Szombathelyre. A Bécsi Egyetemre jár, barátnője unszolására kezdett el magyarul tanulni. A nyelvvel nincs különösebb célja, a tanulás öröméért vágott bele. - Két éve tanulom a magyart, nehéz nyelvnek tartom. A nyári egyetem legnagyobb előnye számomra az, hogy itt magyar diákokkal beszélhetek, magyar környezetben - fogalmazott.

A nyári egyetem a Savaria Egyetemi Központ és a Bécsi Egyetem együttműködésének eredménye. Idén is 24 magyar és 24 osztrák hallgatót fogadnak, akik az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány jóvoltából ingyenesen vehetnek részt az órákon. Haladó és középhaladó csoportokban tanulhatják a nyelvet.

- A hangsúly azon van, hogy amit eddig megtanultak, azt a nyelvi készséget aktivizáljuk és kibővítsük. Tehát a lényeg a gyakorlati nyelvhasználat, és nem feltétlenül az, hogy a nyelvtudásuk, a szókincsük egy szintet ugorjon. Az a cél, hogy a szóbeli kommunikációban minél többet fejlődjenek - magyarázta Csire Márta, a nyári egyetem kurzusvezetője.

A nyári egyetem idén ünnepli 25. jubileumát, ez alkalomból július 14-én gálát tartanak, amelyre a kurzus korábbi oktatói, a részt vevő egyetemek és az őket segítő alapítvány képviselői is meghívót kapnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!