Szombathely

2015.08.29. 07:12

Motorzaj, gyorsulás és fékpróba - A Formula Student Hungaryn bemutatkozott a gépészmérnök képzésünk is

GÖNYÜ - Motorzaj, gyorsulás, fékpróba, ujjongás, a siker eufóriája töltötte be a Duna-parti kamionparkolót a Győr melletti Gönyün, ahol a Formula Student Hungaryt rendezték nemrég.

NymE TTMK

A nemzetközi verseny országos sajtótájékoztatóján a szombathelyi gépészmérnökképzés is lehetőséget kapott a bemutatkozásra.

Az egyetemi és főiskolai hallgatók által épített autók négy napon át zúgtak az alkalomra kialakított pályán, tesztelték alkotói munkájuk eredményét. A Formula Student Hungary nem egyszerű autóverseny, hanem olyan tanulmányi verseny, amelynek során az egyetemisták és főiskolások magát az autóépítést tanulták. Megtanultak együttműködni, csapatban dolgozni, tulajdonképpen egy kisvállalatot működtetni, hiszen ahhoz, hogy ezek a járművek elkészüljenek, a tervezéstől, a szponzorkeresésen és az anyagbeszerzésen át a mérlegkészítésig mindent maguknak kellett elvégezniük.

Dr. Németh István, a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar dékán-helyettese, prof. dr. Horváth Béla, a NymE TTMK Savaria Műszaki Intézet igazgatója és dr. Palkovics László felsőoktatási államtitkár a Formula Student Hungary versenyén Fotó: NymE TTMK

A Formula Student Hungaryt 2010 óta rendezik meg Magyarországon. Az első verseny az USA-ban volt 1981-ben, azóta a világ minden táján elterjedt ez a mozgalom. Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában is rendeznek futamokat. Az európai országok közül Anglia, Németország, Ausztria, Spanyolország, Olaszország és Csehország is helyszín. 2010-ben még csak egyetlen résztvevő volt ezen a nemzetközi versenyen, a Budapesti Műszaki Egyetem tudott csapatot kiállítani. 2015-ben már Kecskeméten, Miskolcon és a győri Széchenyi István Egyetemen is alakult csapat.

Dr. Palkovics László felsőoktatási államtitkár a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Formula Student Hungary leképezi azt az elvárásrendszert, ami meg kell, hogy jelenjen a felsőoktatásban. A duális képzés jelentősége, hogy a felsőoktatást közelebb hozza a piaci igényekhez, amely így – a vállalatok bevonásával – jobban meg tud felelni a gyorsan változó feltételrendszernek. A duális képzés a jövőben erősödni fog, a hallgatók kész szakemberként kerülnek ki, nem kell éveket tölteniük a cégeknél való integrációval. Az autóépítő-verseny arra példa, hogy – a cégek összefogásával a háttérben – maguk a hallgatók miként adnak plusz önképzést a tudás megszerzésének a folyamatába.

Az idei Formula Student Hungary napokon a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karán (NymE TTMK) a 2015 szeptemberében induló szombathelyi gépészmérnökképzés is bemutatkozhatott. Dr. Németh István dékán-helyettes azt a jövőképet vázolta fel, amelyben az első lépés a legmodernebb szakmai tudás és a cégek legmodernebb technikáinak integrálása a hároméves alapképzésben, amelyre a továbbiakban kutató, fejlesztő tevékenység épülhet, elültetve a hallgatókban a versenyszellemet. Amint mondta, olyan egyetemi munkát gondol el hosszú távon Szombathelyen is, ahol az innovációt a tehetséges diákok kezdeményezése és a cégek aktivitása is támogatja. Elképzelhető még akár az is, hogy pár éven belül a szombathelyiek is megjelennek a versenyen egy csapattal.

Kevés helyben a jól képzett szakember

A Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karán szeptemberben induló duális gépészmérnöki szakra 299 pont volt a felvételi határ, a jelentkező hallgatók átlagpontszáma 346 volt. A meghirdetett 80 helyet teljes mértékben betöltötték, a 299-es ponthatár egyben azt is jelenti, hogy Szombathelyen országosan az előkelő második legmagasabb pontszámmal lehet valaki az egyetem gépészmérnök-hallgatója. A műszaki képzés elindításának hátterében a munkaerőpiac valós igényei álltak: a térségben kevés a jól képzett műszaki szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!