Szombathely

2013.11.12. 16:35

Nincs gáz a házban

Szombathely - Két hónapja nincs gáz egy Bem József utcai társasházban. A szolgáltató szerint a lakóknak kell javíttatni.

Rózsa Melinda

A szolgáltató elzárta a gázt a Bem József utca 12-ben, mert valahol szivárgás volt a rendszerben. Ez közel két hónapja történt. Addig nem is lesz visszakapcsolva, amíg nincs kijavítva a hiba.

A gázszolgáltató állítja: a probléma nem az ő rendszerükben van, hanem a társasházéban. A készenlétesek műszeres mérést és habzószeres vizsgálatot végeztek, és arra jutottak, hogy a pincei aknában és a főelzárónál van szivárgás.

A szolgáltató szerint a költségeket a háznak, illetve, ha nincs ennyi tartalék, akkor közvetlenül a lakóknak kell állniuk. A főcsapot nem tudták elzárni, ezért kell a társasházi rendszerhez nyúlniuk.

Ami a házra vár, az a következő: a hibás gázvezetés szakaszt ki kell javíttatni, majd felülvizsgálatot kell elvégeztetni. Ha a felülvizsgálatot végző szakember által előírt módosítások azt szükségessé teszik, akkor gáztervet is készíttetni kell, amit be kell nyújtani jóváhagyásra az Égáznak. Ezután lehet kezdeni a kivitelezést, majd nyomáspróbát tart a szolgáltató, és ha az sikeres, akkor tudják elvégezni a gázaláhelyezést.

A lakók úgy érzik, nem nekik kellene fizetni, és van, akinek ez megterhelő is volna. Tartalékuk sincs sok, hiszen épp benne vannak a panelprogramban.

A lakóközösség nem fogadta el az Égáz álláspontját. Lakógyűlésen határoztak is róla, hogy nem bizonyított a társasházi hiba, amiatt, hogy mivel a földgáz könnyebb a levegőnél, ezért négy fal között jobban sűrűsödik, mint az utcán. A tulajdonosok abban is egyetértettek, hogy a szolgáltató tulajdonában lévő elzáró csap hibátlan működése esetén nem kellett volna a rendszerhez nyúlni, azaz, hiányos volt a karbantartás.

Az eddigi legjobb ajánlat a szükséges munkálatokra több mint egymillió forint. A házban 33 lakás van, tehát az egy tulajdonosra eső költség meghaladja a harmincezer forintot.

Az Égáz egyértelművé tette, hogy nem fogja állni a cehhet. A lakóközösség szakértői állásfoglalást kért, érdemes-e szembe menni velük. Jó eséllyel nem.

Tavaly több helyen is volt hasonló eset, például az Óperint utcában, a Perintparti sétányon, valamint a Szűrcsapó utca 24-ben, ahol még csak gázszagot se éreztek a lakók. Ott végül nyolcmilliós hitelt kellett felvennie a háznak, hogy megjavíttathassák. Tíz évig fizetik.

A Bem József utca 12-ben annyival jobb a helyzet, hogy fűtés és melegvíz van, mivel a lakások távhősek. A főzéshez viszont igen kellene a gáz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!