Szombathely

2014.05.12. 17:45

Paktumot kötöttek, a cél az egységes jogalkalmazás

Szombathely – Együttműködési megállapodást kötött az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium, a Szombathelyi Törvényszék, a PTE jogi kara és a Kodifikátor Alapítvány.

Simon Erzsébet

Szombathelyen tartotta részkollégiumi ülését az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium, amelynek vezetője dr. Szőke Zoltán, a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke. A tanácskozást megelőzően együttműködési megállapodás aláírására került sor. A dokumentumot dr. Szőke Zoltán mellett ellátta kézjegyével dr. Tilk Péter docens, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének vezetője, egyben a Kodifikátor Alapítvány képviselője, és dr. Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke. A szerződés az egységes jogalakalmazás érdekében köttetett – tudtuk meg dr. Szőke Zoltántól.

Mégpedig azért, hogy a regionális kollégium tagjai még inkább elmélyítsék a közjogi gondolkodást. Ezt indokolttá teszi az új Alaptörvény, amely közvetlenül a jogalkalmazásra is kihat. A megállapodás révén lehetőség nyílik arra, hogy a gyakorlati jogalkalmazói munka az aktuális elméleti jogalkotói kérdésekkel párosuljon, ez a minőségi, egységes jogalkalmazást szolgálja. Emellett a bírák a PTE Alkotmányjogi Tanszéke és a Kodifikátor Alapítvány közreműködésével a felvetődő alkotmányjogi, közjogi kérdésekben publikációkat is megjelentethetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!