Savariában igazi rómaiak laktak, akik igényesek voltak viseletükre

Az ókorban minden bolygóhoz rendeltek egy fémet, ennek jegyében az ólom a Szaturnusz féme – nehéz, de puha és alakítható –, nem véletlen, hogy ólomból készültek az átoktáblák is. Az ólomban megmaradt például az aranypénz ábrázolata, ha belenyomták, és ólometikettek őrzik a szög hegyével karcolt adatokat az egykor volt városszéli mosodából.

Az Iseumban bemutatott ólomcímkéket a MűTárgy-Esetek „A hónap műtárgya" sorozatban láthattuk, amely kuriózum értékű tárgyakat ismertet meg a nagyközönséggel, ezúttal az iseumi ásatásokról.

A régészek találták az Iseum kutatása során a másfél tucat, alig néhány centiméteres, átfúrt ólomlapocskát, tele bekarcolt adatokkal, melyeket csak az avatott szakemberek tudnak megfejteni. Pásztókai-Szeőke Judit és Ivan Radman-Livaja számára valóságos kincset jelentettek a picinyke címkék, amelyek egy kelmefestő és tisztító, javító műhely egykor a ruhákra erősített cédulái voltak.

Savariában igazi rómaiak laktak, akiknek igényük volt arra, hogy megszokott ruhadarabjaikat és a karbantartásukhoz szükséges szolgáltatásokat itt is megkapják. Rómaiságukat úgy tudták legjobban kimutatni, ha római viseletet hordtak. Míg az Iseum meg nem épült, itt az ókori város szélén voltak a textilkészítő műhelyek, és a gyártás mellett a szolgáltatósor a tunikák, köpönyeg javításához, festéséhez. Láthattunk képet a faépületben elhelyezett kőből készült textilfestő kádról is. Az ipartelepítéshez ideális volt ez a városnegyed, mert közel volt a természetes vízhez és a főútvonalhoz. Az Iseum megépülése után helyezték át ezeket a műhelyeket a város más részére.

A rómaiak mindent kőbe véstek, így a feliratok elbeszélik, hogy a textilműveseknek volt saját érdekvédő kollégiumuk, „szakszervezetük". A takácsok és ruhakészítők egyesületbe tömörültek, létezett iparkamara. Amint megtudtuk, jó biznisz volt a ruhaipar. Az Iseum kiállításán vitrinben láthatók szövőszéknehezékek, varrótűk, szövőtűk, orsók, orsókampók, guzsalypálca, melyek mind a római textilgyártás kellékei voltak. Az ólomcímkék rengeteg fontos információt megőriztek abból az időszakból: a megrendelők nevét, a javítandó-festendő ruhadarab mibenlétét, a festés színét és az árát is kiolvashatták a hozzáértők. Az etikettek azt a szokást is megerősítik, hogy egy rendes római polgárnak három nevet adtak (például: Marcus Aurus Cesernius), egy szolga ruhacímkéjén csak egy név állt: Fortunati.

Az etikettre rákarcolták, hány font súlyú kelmét hozott festetni az illető, és az mibe kerül majd, ebből – és a nevekből – arra is lehet következtetni, hogy különböző társadalmi rétegek használták a Kr. u. 1-2. század fordulóján, a Borostyán út mellett egykor működött textilműhelyt. Az is kiderül: nemcsak savariai textilekkel dolgoztak, hanem máshonnan hozott anyagokkal is, hiszen akkor van értelme ráírni az ólomcímkére, hogy Savaria, ha meg kell különböztetni a más városokból érkezettektől.