Szombathely

2014.06.20. 15:40

Segítség a napi testmozgáshoz

Szombathely - A mindennapos testnevelés bevezetése egyes iskolákban gondot okozott. Nem volt meg a megfelelő infrastruktúra a megnövekedett órák megtartásához. Az önkormányzat próbál segíteni a törvény által leírtak betartásához.

Bajdó Bettina

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet reprezentatív felméréseinek eredményei azt bizonyítják, hogy Magyarországon folyamatosan nő a túlsúlyos, elhízott, mozgásszervi elváltozásokban szenvedő, illetve mentálisan gyenge 6-18 éves fiatalok száma. Az okok között első helyen említhető a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás hiánya. Az érintett korosztályok idejük nagy részét a köznevelési intézmények falai között töltik, ebből kifolyólag életmódjuk megváltoztatására az iskolai keretek között nyílik leginkább lehetőség.

A tanulók fizikai állapota tudományos módszerekkel mérhető. Az egészségügyi szakmai szervezetek figyelemfelhívására az oktatásirányítás az iskolai életbe épített szervezett és rendszeres mozgásformák bevezetésével kívánta már az előző évtizedben is orvosolni a problémát (mindennapos testmozgás). Valódi előrelépés azonban csak az utóbbi években történt.

2012. szeptember 1-től a nemzeti köznevelésről szóló törvény a nappali rendszerű oktatásban elrendelte a mindennapos testnevelés bevezetését heti öt testnevelési óra keretében. Az egyik bekezdését pontosították, mégpedig úgy, hogy a mindennapos testnevelést felmenő rendszerben az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon kötelezően kellett bevezetni. A heti öt testnevelés óra a tanulók számára 2012 szeptemberétől tehát nemcsak lehetőség, hanem kötelező tanórai foglalkozás.

A mindennapos testnevelés bevezetése a Bolyai iskolában nem okozott gondot. Az úszást Kerecsenyi Boglárka (jobbra) is szereti (Fotó: Szendi Péter)

 

Szombathelyen az általános- és középiskolák az előírásoknak megfelelően bevezették a heti öt testnevelés órát a nappali rendszerű oktatásban. A rendszer a 2015/2016-os tanévre teljesedik ki, erre az időpontra ér fel a minden évfolyamra kiterjedő mindennapos testnevelés óra. A város önkormányzata már a korábbi években, mint az oktatási intézményhálózat fenntartója kiemelt figyelmet fordított az ifjú generációk egészséges életmódra nevelésére. 2013. január 1. óta azonban a korábbi önkormányzati fenntartású oktatási intézmények működtetője a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), így a törvények által meghatározott feladatellátás is a központ feladata lett. A 2013/2014. tanévre egyértelművé vált, hogy a köznevelési intézmények többsége a megnövekedett óraszámok miatt létesítményproblémákkal kell, hogy szembenézzen. Mivel a KLIK nem rendelkezik a mindennapos testnevelés feladatainak maradéktalan ellátásához szükséges létesítménybeli, tárgyi, anyagi fedezettel, így nélkülözhetetlen az önkormányzat további támogatása. A sportszakmai, pedagógiai egyeztetéseket követően kialakult javaslat szerint a város segítséget nyújthat a mindennapos testnevelés órák megtartásának hatékonyságához: Ezek egy részét már a most befejeződött tanévben is biztosította az önkormányzatunk az iskoláknak. Ilyen az iskolai úszásoktatás térítésmentes biztosítása a harmadik, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon. A műjégpálya térítésmentes használatának biztosítása a köznevelési intézmények tanulói számára. A Kalandváros térítésmentes igénybevételének biztosítása az alsó tagozatosok számára. Az önkormányzat tulajdonában vagy kezelésében lévő szabad kapacitással rendelkező tornaterem, sportcsarnok, szabadtéri sportpálya használatának térítésmentes biztosítása.

Az idei tanévben a KLIK törvényi kötelezettségének végrehajtása a Vízmű SC Magyar Úszószövetséghez benyújtott sikeres pályázata következtében valósulhatott meg. Eszerint a pályázati összegből a szombathelyi általános iskolák egy évfolyama részesülhetett 10 alkalmas úszásoktatásban. A középiskolák kilencedik évfolyamai számára pedig a térítésmentes úszásoktatás megvalósulását az önkormányzati támogatás (2,1 millió forint) tette lehetővé. A következő tanévre a Vízmű SC nem tud garanciát vállalni az iskolai úszásoktatás pályázat segítségével történő finanszírozására, ezért e tekintetben önkormányzati támogatás szükséges. Az óvodai úszásoktatásra épülve ideális esetben két általános iskolai, illetve egy középiskolai évfolyam részesülhet úszásoktatásban. Az önkormányzatnak a három iskolai évfolyam úszása hozzávetőleg kilencmillió forintba kerül.

A 2013/2014. tanévben a kulturális és sport bizottság határozata alapján a Műjégpályát hétköznap délelőtt, iskolaidőben a helyi óvodák és általános iskolák gyermekei pedagógus felügyelettel, csoportosan, korlátlan belépéssel látogathatták. Mindezt az önkormányzat hatmillió forintos támogatása tette lehetővé. A szombathelyi oktatási intézményeket tekintve, e támogatás nagymértékben hozzájárult a mindennapos testnevelés megvalósításához. A közgyűlés a következő tanévre is biztosított hatmillió forintot a Műjégpálya térítésmentes használatára. A Kalandvárost a város óvodásai és az általános iskolák alsó tagozatosai a jégpályához hasonlóan, már az elmúlt években is az önkormányzati támogatásnak köszönhetően térítésmentesen látogathatták, s ez a következő évben is így lesz.

A képviselők megszavazták, hogy az úszásoktatáshoz kilencmillióval járulnak hozzá. Továbbá javasolták a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.-nek, hogy a mindennapos testnevelés feltételeinek megvalósulása érdekében ingyen biztosítsa a az önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítmények használatát az oktatási intézményeknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!