Szombathely

2009.09.09. 02:29

Százmilliós kiadáscsökkentés Kőszegen

Kőszeg - A bevételek nem úgy alakultak, ahogyan az év elején még látszott és tervezhető volt, ezért a legutóbbi ülésén 100 millió forinttal csökkentette a kiadásokat Kőszeg képviselő-testülete.

Némethy Mária

- Százmillió forinttal voltunk kénytelenek csökkenteni a kiadásokat. Elsősorban a fejlesztésekre szánt pénzekből vontunk el, de némileg a működésből is lefaragtunk , mert nem úgy alakultak a bevételeink, ahogyan eredetileg, az év elején ez látszott - összegezte röviden Huber László polgármester a város idei költségvetésének módosítását.

A pénzügyi összegzésből kiderül: a vagyonhasznosító bevételének drasztikus csökkentését (100 millió forint) az értékesítésből származó bevételek alacsony teljesítési aránya teszi szükségessé.

Az intézményi felújítási pályázatokra (Felsővárosi Óvoda, bölcsőde udvara) a többcélú társulásnak átadandó előirányzat csökkentése a pályázatok eredménytelensége miatt lehetséges (ez 7 millió 391 ezer forint).

Az intézkedések érintik a városrehabilitációs támogatást, erre 2009-ben már nem lesz lehetőség.

Elmarad a Rákóczi utca járdaépítése, illetve az új temető területvásárlása. Csökkentik a tervezésre szánt keretösszeget is 10 millió forinttal. A kötvénykibocsátás kamatfizetési kötelezettségére tervezett előirányzatot - az alacsony kamatszintek miatt - csökkentik 10 millió forinttal.

Az alapilletmények is változnak az év elején előirányzotthoz képest. Egy százalékkal csökkentik a hivatalnál és a hozzá tartozó intézményeknél. Eszerint a Chernel Kálmán Városi Könyvtártól 10929 ezer forintot; a Jurisics-vár Művelődési Központtól 129 35 ezer forintot; a polgármesteri hivataltól 1 millió 310 ezer forint354 ezer forintot vonnak el.

A többcélú társulás által fenntartott intézmények 2008. évi visszautalt pénzmaradványa (összesen 13 millió 519 ezer forint) nyújtott fedezetet az áfatörvény 2009. július 1-jei hatályú módosítása miatt a tervezett kiadási elő-irányzatok emelésére (gimnáziumnál 4 millió 250 ezer forint, a könyvtár 151 ezer forint, a vár 573 ezer forint, a polgármesteri hivatal 6 millió 463 ezer forint), illetve a szakrendelőhöz kapcsolódó várható hozzájárulásra 2 millió 82 ezer forintos összegben tartalékot képeztek.

Összességében az önkormányzat előirányzat-változásai 69 millió 781 ezer forinttal csökkentik a bevételek, és 82 millió 044 ezer forinttal a ki-adások összegét, a működési hiány 12 millió 263 ezer forinttal csökken. A módosító tételek értelmében az önkormányzat költségvetésének fő számai: bevétel 2 milliárd 516 millió 070 ezer forint; fejlesztési hitel 3 millió 933 ezer forint; kiadás 2 milliárd 667 millió 319 ezer forint. A működési hiány 147 millió 316 ezer forint.

A módosítások után a város költségvetésének működési hiánya 147 millió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!