Szombathely

2015.10.07. 18:44

Évente 5,5 milliárd forint marad a lakók zsebében

Szombathely - A családi házak energiatudatos üzemeltetésével kapcsolatos legfontosabb műszaki és gazdasági információkról tájékoztatták szerdán az érdeklődőket a Városháza Házasságkötő termében.

Médiaközpont

A családi házakra igénybe vehető források vélhetően a jövő év elején nyílnak meg, de akár a napokban is megjelenhet a 60 lakás feletti társasházak energetikai korszerűsítését megcélzó pályázati kiírás.

Bozzay Balázs és Illés Károly is beszélt az új uniós projektekről (Fotó: Szombathelyi Médiaközpont)

– Tekintettel arra, hogy még nagyon sok ingatlan felújításra szorul, a korábbi pályázati lehetőségek is ismétlődni fognak – ezt Bozzay Balázstól tudtuk meg, aki a Pannon Megújuló Energia Klasztert képviselte a rendezvényen. – A városban bárki tapasztalhatja, hogy a szombathelyi társasházak mintegy felét már sikerült a közelmúltban felújítani, mely 40-60 %-os energiamegtakarítást eredményezett. Ez azt jelenti, hogy évente 5,5 milliárd forint marad a lakók zsebében, mely érezhető gazdasági élénkülést eredményezett – hangsúlyozta Illés Károly, Szombathely fejlesztésért felelős alpolgármestere.

A vasi megyeszékhelyen fellelhető mintegy 33 ezer lakóingatlan 60 százaléka családi ház, így ezek korszerűsítése is komoly feladat. Ezen ingatlanok esetében a napelemek telepítése jelenthet megoldást, de a szakemberek itt óvatosságra intenek minket.

– Az olcsó, személyes találkozó nélküli ajánlatok szakmailag kifogásolhatóak, hiszen külső tényezők is befolyásolják a telepítés hatékonyságát – erről Váradi Gábor, egy napelemekkel foglakozó cég képviselője tájékoztatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!