Szombathely

2016.03.03. 14:46

Több mint tíz kilométerrel bővülhet Szombathely kerékpárút-hálózata

Szombathely – A vasi megyeszékhelyen az elkövetkező időszakban több mint tíz kilométer kerékpárút épül, illetve kerül kijelölésre. A fejlesztések alapvető célja a kerékpáros munkába járás feltételeinek javítása, biztonságosabbá tétele.

Nagyszabású kerékpárút-fejlesztéseket tervez a szombathelyi önkormányzat. A munkába járást elősegítő kerékpárút-fejlesztések kapcsán Szombathely 684 millió forintnyi fejlesztést valósít meg, tudtuk meg Illés Károlytól, Szombathely  alpolgármesterétől. A programban új kerékpárutak építése mellett szerepel kerékpárútszakaszok kijelölése, felfestése. A tervezett fejlesztések összköltsége 684 millió forint, amiből több mint 10 kilométernyi új kerékpárút létesül.

A közgyűlés elfogadta a programot és benyújtották a pályázatot. Ennek pozitív elbírálása után írják ki a közbeszerzési eljárást. A kivitelezési munkák várhatóan az ősz elején kezdődhetnek meg.

A kiemelt projektelemekről Lendvai Ferenc tanácsnok, az önkormányzat gazdasági és városstratégiai bizottságának elnöke tájékoztatott. A Minerva-lakótelep és a volt határőr laktanya között csaknem másfél kilométernyi kerékpárút épül. Ennek becsült költsége 200 millió forint. A fejlesztést az indokolja, hogy sokan dolgoznak a volt laktanyában lévő hívásfogadó központban és a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatánál. Az ő munkába járásukat teszi biztonságosabbá ez a szakasz. A tanácsnok szerint kiemelt jelentősége van annak, hogy a Vépi úton is új kerékpárút létesül a Sági úttól a Vásártér utcáig. Ez kapcsolódik az üzemek között már meglévő kerékpárúthoz.

A város tizenöt éves adósságát törleszti az ott lakóknak azzal, hogy a Nárai Külső úton 1800 méter hosszban kerékpárút épül, ami a Brenner Tóbiás körutat fogja összekötni a Király sportlétesítménnyel.

Szombathelyen most is sokan járnak munkába biciklivel. Az új kerékpárutak elkészültével várhatóan még tovább nő azoknak a száma, akik ezt a környezetbarát közlekedési eszközt választják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!