Szombathely

2006.07.04. 02:25

Tovább a RégióArt immár bevált útján

Kamper László szerint igényeljük a kultúrát Szombathely, Kőszeg (kor) - Elkészült a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) helyi csop ...

Mórocz Zsolt

Kamper László szerint igényeljük a kultúrát Szombathely, Kőszeg (kor) - Elkészült a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) helyi csoportjának évközi szakmai értékelése. A lényeg, hogy fellendülőben a művészi tevékenység. Pár esztendeje még arra figyelmeztetett egy nagy port kavart tanulmány, miszerint a megyében élő alkotóművészekkel a rendszerváltás után nem nagyon törődik sem a politika, sem a helyi közvélemény. Ezt visszaigazolták a számok is, mivel egyre kevesebben váltottak jegyet a bemutatókra, a kiállításokra. Mindez elvette az alkotók kedvét. Többen felhagytak művészi munkájukkal, mások utcai árusokká lettek, s megint mások méltatlan helyzetben próbálták megvalósítani elképzeléseiket. Aztán gyökeres változás állt be a helyi művészek szakmai alapú szervezettségében, amelynek nyomán fellendülőben a művészi munka. A MAOE Vas megyei csoportjának elnöke, Kamper László személy szerint is sokat tett azért, hogy ismét sínen legyenek a dolgok. A RégióArt porgram beindítása telitalálatnak bizonyult, a zalaegerszegi és a szombathelyi kiállításokon tolongtak a nézők. Igénylik az emberek a kultúrát, kiváltképp, ha eljuttatják hozzájuk, mondta a Kőszegen élő művész, akinek jelenleg Barcelonában, egy nemzetközi tárlaton láthatók a grafikái. A RégióArt keretében létrejöttek személyes szakmai találkozók éppen úgy, mint fontos és nyílt megbeszélések. Felvettük a kapcsolatot a Pannon Tükör című irodalmi folyóirattal, együttműködési megállapodást írtunk alá a Savaria Múzeummal, kollektív tárlatokat, kiállításokat rendeztünk, mondta az elnök. Megtudtuk, már elkezdődött a jövő évi RégióArt pénzügyi előkészítése, s ezúttal Győr-Moson-Sopron megyét is bevonnák. Nyitni kivánnak az osztrák művész kollégáik felé is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!