Szombathely

2014.06.24. 18:45

Visszaüt a panelprogram

Szombathely - A panelház hőszigetelése elkészült, ám a kivitelező még fut a pénze egy része után. Ki hibázott a beruházás kapcsán?

Simon Erzsébet

Panelprogramon nyert támogatást a Bem utcai lakóközösség a házuk felújítására, ám az állami pénz hiányzik. Népszerűnek bizonyult a társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása, az úgynevezett panelprogram, ugyanis a rekonstrukció költségei háromfelé osztódtak az állam, a települési önkormányzat és a lakástulajdonosok között egyenlő arányban. E konstrukcióban szépült meg a Bem József utca 11-es számú, negyvenkét lakásos társasház még 2012-ben. A pályázaton mintegy 9,8 millió forintot nyert a lakóközösség, ám ezt az összeget a kivitelező nem kapta meg, és a társasházon szeretné behajtani. A problémát az okozza, hogy mialatt a felújítás elkészült, valakinek a hibájából a támogatási pályázatot a panelprogram kezelői elutasították. Ilyesmire országosan sem igen van példa.

Negyvenkét lakás van abban a Bem József utcai, négyemeletes épületben, amelynek homlokzati felújítására még 2009-ben nyújtott be pályázatot a panelprogram keretében a társasház. A panelprogram hivatalos nevén iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása három részből állt össze: a költségek harmadát állta az állam vissza nem térítendő támogatás formájában, utólagos finanszírozással; harmadát a települési önkormányzat; harmadát pedig a lakástulajdonosok. A Bem utca 11. számú társasház hőszigetelése e konstrukcióban valósult meg, állami támogatásként nyert a közösség 9,8 millió forintot. Ezt a pénzt azonban nem kapta meg a kivitelezéssel megbízott cég, holott a munkálatokkal elkészült. A lakók erről idén tavasszal úgy szereztek tudomást, hogy a kivitelező felszólította a társasházat: fizesse ki neki ezt a díjat, mert ezzel tartozik.

 



Török Imre a Bem József utca 11-es számú házban lakik. Panelprogram segítségével korszerűsítették az épületet két évvel ezelőtt, idén tavasszal azonban egy problémával szembesültek: az állam megvonta a társasháznak egyszer már odaítélt pályázati támogatást (Fotó: Szendi Péter)

 

Kedden a lakástulajdonosok kérésére a társasházkezelő Szova Zrt. nem hivatalos közgyűlést hívott össze, ahol dr. Gyurácz János ügyvéd arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy milyen lehetőségeik lehetnek a probléma megoldására. A történet ügyvéd általi összefoglalójából és a lakók hozzászólásaiból kiderült: a Szova, mint a társasház közös képviselője szerződést kötött egy kft.-vel, hogy egyebek mellett a panelprogram-pályázat kidolgozásában műszaki előkészítőként, pályázatíró szakértőként működjön közre. A támogatási szerződést kitöltve, aláírva kellett volna visszajuttatni a panelprogramot kezelő szervezethez. A dokumentum a pályázatkészítő cégen keresztül egy Szova-ügyintézőhöz került, aki elmulasztotta a határidőt, és hosszabbítást sem kért. Kiderült, hogy az illető már nem is dolgozik a közös képviselőnél. A Szova szerződést kötött a kivitelezővel, aki 2011 végén hozzálátott a munkához. De 2012 elején a társasház arról kapott értesítést, hogy a pályázatra vonatkozó támogatási döntés érvényét veszítette. Ilyen eset információnk szerint az egész országban csak néhány alkalommal fordult elő.


Török Imre a Bem József utca 11-es számú házban lakik. Panelprogram segítségével korszerűsítették az épületet két évvel ezelőtt, idén tavasszal azonban egy problémával szembesültek: az állam megvonta a társasháznak egyszer már odaítélt pályázati támogatást (Fotó: Szendi Péter)


 

 

A ház hőszigetelése 2012 decemberében elkészült, igaz, közben néhány hónapig állt a munka, mert vártak az önkormányzati egyharmad folyósítására. Már a lakók is beletették a pénzüket, de az állami támogatás hiányzik, mivel a pályázatot elutasították. A lakástulajdonosok azt szeretnék tudni, vajon kinek a hibájából állt el az állam a támogatástól.

Végül azt a határozatot hozta a közgyűlés, hogy a közös képviselő kezdeményezzen tárgyalást az érintett felek és a lakókat tiszteletdíj nélkül képviselő ügyvéd részvételével a peren kívüli megegyezés érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!