Szombathely

2015.11.06. 10:38

Vitával és kaotikusan zajlott a rendkívüli szombathelyi közgyűlés: tárgyaltak valamiről egyáltalán?

Pénteken ismét rendkívüli és veszekedéssel teli közgyűlést tartottak Szombathelyen. A meghívóban három napirendi pont szerepelt.

Vadas Krisztina

A baloldali frakció kezdeményezte ismét a rendkívüli közgyűlés összehívását, a kérésnek dr. Puskás Tivadar polgármester eleget is tett, így pénteken ismét összeült a képviselőtestület (egy része). Az Éljen Szombathely! – MSZP – DK – Együtt frakció teljes létszámban részt vett, ám a Fidesz-KDNP részéről mindössze a polgármester jelent meg. Emellett Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester tette még tiszteletét a közgyűlésen.

A polgármester Balassa Péter (Jobbik) levelének felolvasásával kezdte meg a közgyűlést, amiben a képviselő jelezte, hogy több okból nem vesz részt: elsőként azért, mert nem tartózkodik Szombathelyen, másodszor pedig azért, mert nem kíván részt venni a politikai hisztériakeltésben.

Dr. Czeglédy Csaba mindjárt az elején felszólalt: szerinte minden képviselőnek kötelessége lenne megjelenni, és az, hogy a Fidesz frakció nem jelent meg, az a polgármester szégyene. Főként azt nehezményezte, hogy a másik két alpolgármester sem vesz részt a közgyűlésen.

Mivel néhány téma, amely napirendre vettek, már megoldódott, Czeglédy kérte az első két napirendi pont törlését. Ezek a gázfelülvizsgálatról és az élő televíziós közvetítésről szóltak volna. Így már csak a Falco-ügy maradt terítéken.

Az ülés egyébként paprikás hangulatban zajlott. Czeglédy folyton beleszólt a polgármester beszédébe, majd mikor ő rászólt, akkor a baloldali frakcióvezető csak ennyit mondott: „Ön egyedül van itt, mi többen.” Majd kikérte magának, hogy a polgármester újra ismerteti a közgyűlési szabályokat, amiket be kellene tartani: közölte, hogy Puskás Tivadar nem óvóbácsi, ezért nem kellene kioktatnia felnőtt embereket. A szabályok egyébként az időkeretre vonatkoztak, amelyet a baloldali képviselők többször túlléptek.

Dr. Ipkovich György baloldali képviseli napirendipont-javaslattal élt, de később ezt visszavonta: a rendes közgyűlés elé terjeszti inkább. Ebben az állt, hogy beszéljék meg, milyen módon lehetne a városi ünnepségeket közösen szervezni, hogy ne fordulhasson elő még egyszer olyan, hogy külön ünnepelnek – utalva ezzel az október 23-i ünnepségre.

Ezek után Czegéldy Csaba kijelentette, hogy ezentúl rendszeresen össze fogják hívni a rendkívüli közgyűlést, mégpedig pedagógiai célzattal: addig nem állnak le, amíg nem hozzák vissza azt a rendszert, miszerint minden hónap utolsó csütörtökén van a közgyűlés.

A Falco-ügyben újra mindenki ugyanazt akarja, csak más formában. Mivel a bizottság felállítása jogi akadályokba ütközött, ezért a polgármester a bizottságba kijelölt tagokból egy tanácsadó-testületet állított fel. Mint mondta, fontos számára, hogy, mielőbb elkezdődjön a munka. A baloldali képviselők jobban örülnének, ha ezt a munkacsoportot a közgyűlés állítaná fel, nem pedig a polgármester meghívására alakulna.

Molnár Miklós alpolgármester is szót kért. Elmondta, hogy mint gazdasági ügyekért felelős alpolgármester kötelességének érzi, hogy 1500 százalékkal dolgozzon a Falco-ügy megoldásán, így csak erről hajlandó ma tárgyalni.

Ezután kisebb káosz alakult ki, ugyanis mindenki csak erről akart beszélni, a szavazások eredményei alapján viszont mindhárom napirendről beszélni kellett volna. Erre föl Molnár Miklós kivonult a teremből, így pillanatok alatt határozatképtelenné vált a közgyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!