Megtalálta az igazit?

2019.06.13. 08:45

A magyar topmodell vágyik az anyaságra

A világ egyik legkeresettebb modellje, Mihalik Enikő igyekszik jótékony célra fordítani az ismertségét. A barátja mellett nyugalomra lelt, vele akár családot is alapít majd, amint eljön az ideje.

Cap d'Antibes, 2015. május 24. Mihalik Enikõ magyar topmodell a Mozi az AIDS Ellen címmel megrendezett jótékonysági gálaesten Cap d'Antibes-ben 2015. május 21-én. (MTI/EPA/Ian Langsdon)

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Ian Langsdon

Imádott kutyájával, a hatéves border terrierrel utazott haza Enikő New Yorkból Magyarországra, ezúttal három hétre, hogy közben egy UNICEF-fel közös jótékonysági akcióban vegyen részt – írta a Hot! magazin nyomán a Vasárnap Reggel legutóbb száma.

– Mindig érezhettem a családom támogatását, de sok gyereknek nincs ilyen szerencséje. A leánygyerekek ügyének támogatása áll hozzám a legközelebb, döbbenetes, hogy még mindig napi 40 ezer gyerekházasság történik a világon – magyarázta a modell, akinek kutyusa elvitte a show-t a rendezvényen. – Charlie velem él. Nemrég költöztem össze a barátommal, akivel szinte szerelmesek egymásba – mesélte Enikő. – Igényli az ember közelségét, és ha nem lát engem, nyugtalan, mert sajnos elkényeztettem. Nem tudom, a gyerekemet sikerül-e majd keményebben fognom. Úgy képzelem, hogy a gyereknevelés egyszerűbb lesz, majd megbeszéljük a dolgokat – nevetett. A 32 éves modell nem titkolja, hogy szeretne gyereket, akár ebből a kapcsolatából. Vladimir Restoin Roitfelddel nagyon egymásra találtak.

– Fölösleges lenne ilyen idős korban olyan férfival lenni, akivel csak elvagyok. Vele látok jövőt, biztonságot. Úgy tudnám jellemezni a kapcsolatunkat, hogy otthon vagyok

– fejtegette Enikő.

Mihalik Enikő egy londoni divatbemutatón
Fotó: Yunus Kaymaz / Anadolu Agency / AFP

– Megnyugvás van bennem, és nagyon jól érzem magamat. A karrierem miatt az következő években még nem tudnék tudatosan gyereket vállalni, de ha teherbe esnék, akkor felnevelném. De már 24 éves korom óta így gondolom – tette hozzá.

A szerelme szabadon engedi

Az üzletember és a modell teljesen más időbeosztás szerint élnek, és ehhez még hozzájön a sok utazás is. A párjával megadják egymásnak a szabadságot úgy, hogy közben összetartoznak.

– Mindketten igényeljük, hogy nyugodtan dolgozhassunk. Persze nagyon jólesik, hogy hiányzom neki, de nem kelt bűntudatot, ha nem vagyok vele. Megnyugvást találtam mellette – jelentette ki a modell. – New Yorkban a divatszakmában nagyon sok felszínes ember dolgozik. Mi igazi társra leltünk egymásban, mély a kapcsolatunk. Talán a nagylelkűséget és a tisztaszívűséget szeretjük egymásban a legjobban.

Fontos neki a hazája

Enikő bárhol megcsinálhatta volna az üzletet, aminek a megnyitójára hazajött, de ő a hazáját választotta, mert számára fontos, hogy Magyarországon született.

– Mindig is magyarnak vallottam magam, itt születtem, itt nőttem fel, és szeretném, hogy a gyerekeim is beszéljenek magyarul, és egyenek magyar ételeket. Voltak olyan pillanatok, amikor a családtagjaim szemrehányást tettek, mert szerintük fenn hordtam az orromat; azt mondták, hogy nagyon elszálltam magamtól. Azonnal visszavettem, és tudatosítottam magamban, hogy így nem lehet viselkedni. A családom két lábbal a földön tart, akárcsak a barátaim, az otthonom és a kis hazám.

Enikő a jövőjét is Magyarországon tervezi, szívesen kipróbálná magát akár egy beszélgetős műsorban is.

– Érdekelnek az emberek, és a modellkedésből könnyű lenne átállni. Ám amíg tudok, modellkedni fogok, ok nélkül nem fordítanék neki hátat. Még az anyaság sem jelentene akadályt, anyaként is bármikor szerepelnék – árulta el.

Eladta a ruháit

Két napig tartott nyitva a Mihalik x UNICEF Pop-Up Store. A H&M belvárosi exkluzív bemutatótermébe Enikő nemzetközi divatszakmában dolgozó kollégái, barátai ajánlották fel a saját ruháikat. Végül 6,6 millió forint gyűlt össze a nehéz sorsú leánygyermekek megsegítésére.

Borítókép: Mihalik Enikő a Mozi az AIDS Ellen címmel megrendezett jótékonysági gálaesten Cap d'Antibes-ben 2015. május 21-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában