óriási siker

2018.08.03. 13:17

Chipsreklámban hallhatjuk Bereczki Zoli zenéjét

A kisfilm egy európai kampány része lesz.

Hatalmas siker előtt áll Bereczki Zoli: egy évig a Pringles chipsmárka kampányában hallhatjuk majd egy dalát. Az énekes a Lokálnak mesélt arról, hogyan is indult a történet.

Egy londoni ügynökség pályázatára beadtuk a dobosommal, és szerzőtársammal, Balog Lászlóval közös dalunk demóját, a britek ugyanis egy népszerű chips új kampányához kerestek reklámzenét. Több körös nemzetközi válogatás után a mi dalunk egy részét választották, így ez lesz egész Európában a Pringles reklámok zenéje egy évig. Ráadásul a legnagyobb zenemegosztó oldalakon kiemelten jelent meg a dal, valamint az angol ügynökségnek hála, egy évre, az egész világon terjesztik azt”

– mondta a lapnak.

Amúgy is kiemelten fontos volt számomra ez a dal, hiszen régi barátommal, ifjabb Malek Miklóssal dolgoztunk rajta Amerikában és itthon. A közös munkával régi vágyam teljesült, mert a Malek családhoz nagyon erős a kötődésem. Toldy Mária, Marika néni volt az első énektanárom, idősebb Malek Miklós vezetett be a stúdiózás világába, szóval ők tényleg a kezdetektől ott voltak velem. Remélem, a közönség legalább annyira szereti majd a dalt, mint mi

– tette hozzá Zoli.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=18&v=xipz1vQQwJQ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában