táncdalfesztivál

2019.01.11. 14:25

Dobos Attila: mindig a jelenben élek

Annak idején az volt a szokás, hogy ha tetszett a közönségnek egy dal, akkor visszatapsolták.

Az előző év januárjában nagyon nagy sikert aratott az Arénában megrendezett, 50 éves a Táncdalfesztivál elnevezésű koncert, ami a nézők és a szakma tetszését egyaránt elnyerte. A telt házas koncert után érdeklődők ezrei jelezték, hogy szeretnének folytatást, ezért szombaton ismét megrendezik a 60-as, 70-es évek legjobb slágereit megidéző eseményt.- írja a Magyar Idők.

Ebben az évben újdonság lesz, hogy már nemcsak a Táncdalfesztiválon híressé vált számokat, hanem az egész korszak meghatározó alkotásait is meghallgathatják majd az érdeklődők. A múlt évhez hasonlóan az idei rendezvényen is fellép Dobos Attila zeneszerző.

Dobos Attila pályája során többek között Mary Zsuzsinak, Harangozó Terinek, Aradszky Lászlónak, Koós Jánosnak, Zalatnay Saroltának és persze saját magának is írt dalokat.

A tavalyi koncert egyik legnagyobb sikere volt, amikor Koós Réka előadta az eredetileg Mary Zsuzsinak írt Mama című számomat, és én zongorán kísértem. Ezt a dal a mostani koncerten is elhangzik majd, ezenkívül énekelek is, A boldogságtól ordítani tudnék című számomat fogom előadni – mondta el Dobos Attila, aki hozzátette, hogy a Mama című dalnak mindig is hatalmas sikere volt.

Annak idején az volt a szokás, hogy ha tetszett a közönségnek egy dal, akkor visszatapsolták, és mi élő adásban újra előadtuk.

Előfordult, hogy a Mamát egymás után hétszer tapsolták vissza. Az ország fél órán keresztül egyfolytában ezt hallgatta. Mary Zsuzsi döcögve induló pályája ezzel egy csapásra a csúcsra került – emlékezett vissza a zeneszerző, aki azt is elmondta, sohasem élt a múltban, a régi sikereken nosztalgiázva, örökifjú a szíve, és a mai napig aktív alkotónak tekinti magát.

Amikor 1970-ben Németországba disszidáltam, visszakerültem egy egyszerű polgári életbe. Cum laude végeztem az egyetemen, és jólesett kipróbálni magamat ebben az életformában is.

Büszke vagyok rá, hogy a semmiből sikerült felépítenem egy fogorvosi magánklinikát 15 alkalmazottal. És csak mentek az évek számolatlanul… Esténként, amikor a család a másik szobában a tévét nézte, én a kandalló előtt üldögéltem és a tüzet néztem.

Isten tudja, hányszor tettem fel magamnak a kérdést: vajon jó úton járok-e? Emlékszem, a hideg futott végig a hátamon, amikor őszintén belegondoltam:

bizony, hatalmas bűnt követtem el, amikor egyéni sérelmeim miatt abbahagytam a zeneszerzést!

A zenei tehetség ugyanis egy hatalmas és kivételes ajándék, amit a zeneszerző azért kap, hogy Isten szeretetüzenetét továbbítsa az embereknek. Olyan talentum ez, amivel az ember köteles jól sáfárkodni. És én beláttam, hogy nagyot hibáztam, és arra kértem a Mindenhatót, hogy adjon még egy esélyt, hogy jóvátegyem a bűnömet.

Aztán kitettem a zongorára Az ember tragédiáját. Ujjaim futottak a billentyűkön, és elkezdett ömleni a dallam. Nem tudtam olyan gyorsan kottázni, amilyen gyorsan jöttek a gyönyörű dallamok! És én a zongorára borulva megköszöntem Istennek, hogy meghallgatta az imámat – mondta el Dobos Attila, majd azt is hozzátette, sokan csodálkoznak, hogy slágerszerzőként miért nem musicalt vagy rockoperát ír. Ennek nagyon egyszerű oka van: ehhez a csodálatos műhöz nem illik más műfaj, csak az opera.

A zeneszerző azt is elmondta, nagy álma, hogy egy év múlva az operát koncertszerű formában bemutassák az Arénában, majd azt is elárulta, hogy Facebook-oldalán hamarosan részleteket közölnek majd a műből. – Az opera örök életű, a slágerek viszont általában csak addig érvényesek, amíg még élnek azok, akiknek saját emlékeik vannak ezekről a dalokról.

Éppen ezért volt nagyszerű látni, hogy a tavalyi 50 éves a Táncdalfesztivál című eseményen milyen sok fiatal vett részt, a szülők elhozták a gyermekeiket, a nagyszülők pedig az unokáikat. Így tulajdonképp felfrissültek ezek a dalok, és lehet, hogy ezáltal meghosszabbodik az élettartamuk – tette hozzá Dobos Attila.

A holnapi 50+ éves a Táncdalfesztivál elnevezésű koncert különlegessége, hogy a műsort a nézők által megszavazott harminc dalból állították össze.

Az előadók között szerepel majd közkívánatra Kovács Kati és Tóth Vera is, valamint Dobos Attila mellett olyan művészek, mint például Koós János, Poór Péter, Soltész Rezső, Csonka András, Vastag Tamás, Koós Réka, Muri Enikő és Ambrus Rita. A műsorvezető páros idén is Gálvölgyi János és Koltai Róbert lesz.

A zenét a hatvantagú szimfonikus Big Band szolgáltatja, emellett közreműködik a Stúdió 11 Ensemble is. A legendás dalok pedig ismét eredeti kották alapján szólalnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában