sosem akart színész lenni

2018.10.01. 21:58

Film készül Bud Spencer életéről

A legendás olasz színész életének arról a szakaszáról szól majd, amely a mozis pályafutását előzte meg.

A népszerű filmek fesztiválján, a Terni Pop Film Festen vasárnap elhangzott, hogy a produkció forgatókönyve már készül. A mozi nagy ikonjai előtt tisztelgő, először megrendezett esemény vendége volt Giuseppe Pedersoli mellett Spencer lánya, Diamante és unokaöccse, Alessandro Pedersoli is.

Bud Spencer fia elmondta: a család számára olyan, mintha a színész még mindig közöttük lenne. Ápolják az emlékét, ahogy világszerte azt teszik Spencer rajongói is.

„Mindig azt mondta, hogy ő nem színész” – idézte fel, hozzátéve, hogy csak sok év után értette meg, mit akart ezzel apja kifejezni: „a forgatáson nem szerepet játszott, hanem pontosan olyan volt, mint az életben”. Pedersoli emlékeztetett rá, hogy

Spencer nem akart színész lenni, úszóbajnok volt. De mindent megváltoztatott, amikor együtt lépett a kamerák elé Terence Hill-lel, akivel haláláig barátok maradtak.

A fesztiválon adták át először a színész tiszteletére alapított Bud Spencer – a következő generáció elnevezésű díjat, amelyet Marco D'Amore olasz színész vehetett át.

A Nápolyból származó Carlo Pedersoli, aki színészként vette fel a Bud Spencer nevet, 86 éves korában hunyt el. A színészre szülővárosában nagyszabású kiállítással emlékeznek, amely szeptember 21-én nyílt meg a nápolyi Művészetek Palotájában.

Borítókép: Jan-Philipp Strobel/dpa/AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!