egy korszak vége

2019.04.08. 13:20

Már soha nem ugrik medencébe Risztov Éva

Visszavonulása óta sem unatkozik az olimpiai bajnok Risztov Éva.

Debrecen, 2018. március 30. Risztov Éva, az úszó Olimpiai Bajnokok Testületének elnöke, olimpiai bajnok, hatszoros rövidpályás Európa-bajnok úszó az úszó Olimpiai Bajnokok Testületének megalakulása után Debrecenben 2018. március 30-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A volt úszó az Eb-győztes Szilágyi Liliánát menedzseli, motivációs előadásokat tart, valamint a tavaly alakult Olimpiai Bajnokok Testületének elnöke, melynek tagjai (Darnyi Tamás, Wladár Sándor, Szabó József, Rózsa Norbert, Czene Attila, Székely Éva, Gyenge Valéria, Kovács Ágnes, Gyurta Dániel) az idén is a szervezet első emberének választották – írja a Bors.

„A feladatunk, hogy a Jövő Bajnokai program növendékeinek átadjuk a tapasztalatainkat, elmeséljük nekik, min mentünk keresztül a siker érdekében. A másik fontos dolgunk a magyar úszó­sport segítése”

– mondta Risztov, hozzátéve: bár a rengeteg elfoglaltság miatt a testület negyedévente ülésezik, te­lefonon folyamatosan tartják a kap­csolatot.

„Az a legjobb ebben a munkában, hogy rendkívül változatos. Van olyan, hogy előadást tartok a gyerekeknek, máskor úszótechnikát javítok.

Az viszont meglepett, hogy milyen lelkesek a kicsik, ráadásul mindenki ismert minket, pedig amikor olimpiai bajnokok lettünk, még meg sem születtek vagy nagyon fiatalok voltak. Büszkeséggel tölt el, hogy a társaság tagjai maradandót alkottak” – folytatta az olimpikon.

A 33 éves klasszis, bár sportága közelében maradt, visszavonulása óta nem csobbant me­dencébe.

„Megfogadtam 2016. augusztus 15-én, hogy soha többé nem úszom.

Akkor csaptam célba a riói olimpián a 10 kilométeres nyílt vízi számban. Azóta hobbiból sem úszom” – zárta Risztov.

Borítókép: Risztov Éva, az úszó Olimpiai Bajnokok Testületének elnöke a testület megalakulása után Debrecenben 2018. március 30-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában