szerencsekutya

2019.02.14. 11:53

Milliárdos üzletet hozott a Facebook atyjának a magyar puli

Pedig a tárgyalások kezdetben nem haladtak jól.

Ez a nyolcéves kutya az én csodafegyverem – áradozott magyar pulijáról egy igen sikeres üzletkötés után az amerikai milliárdos, Mark Zuckerberg. Erre minden oka megvolt, hiszen 19 milliárd dollárért (5377 milliárd forint) felvásárolta a fiatalok körében népszerű WhatsApp üzenetkezelő alkalmazást – írja a Borsonline.

Pedig a tárgyalások kezdetben nem haladtak jól, a tulajdonos, Jan Koum nem akart megválni az értékes alkalmazástól, ám a fehér szőrű puli megoldotta a reménytelennek tűnő helyzetet. A parttalannak tűnő alkudozás közben ugyanis

Beast egy hirtelen ötlettől vezérelve a multimilliárdos internetguru, Koum ölébe ugrott.

A férfi játszani kezdett vele, szinte elolvadt a pulitól, az addig rideg hangulatú megbeszélés egyből oldottá vált, majd nem sokkal később egymás kezébe csapott a két üzletember.

A csak Zucknak becézett Zuckerberg egyébként rajong a puliért.

Évekkel ezelőtt azért utazott Magyarországra, pontosabban Kisújszállásra, hogy első kézből tudjon meg mindent a fajtáról.

A Ludas Matyi Pulitenyészetnél járt feleségével, és egy egész estét töltöttek el ott azért, hogy minden hasznos információt megtudjanak a kutyák természetéről.

A magyar felmenőkkel rendelkező

Beast azonban nem a kisújszállási állományból származik, hanem már Oregon államban született, és nyolchetes korában került Zuckerbergékhez.

Beastnek külön Facebook-oldala is van, több mint 2,3 milliós követőtáborral. A kutyusról folyamatosan kerülnek ki képek, pózol a családdal fürdés közben, vagy éppen szőnyegnek álcázva heverészik a nappaliban.

Borítókép: facebook.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!