16°
22°
12°
Fotó: Nick Delany / AFP

A szerelem lenne az elsöprő siker titka?

Minden korábbi énekesekről vagy zenekarokról készített filmnél sikeresebb a Freddy Mercury életét és a Queen együttes történetét feldolgozó Bohém Rapszódia. A novemberi bemutató után a Queen újra a toplisták élére került, s még mindig jó előre meg kell váltani a mozijegyet. A bevétel máris jóval meghaladja a 740 millió dollárt, de az érdeklődés nem apad. Olyannyira nem, hogy a világ számos nagyvárosában évek óta játszott, 24 Queen dalra épülő We will rock you címen futó színdarab iránt is megnőtt az érdeklődés.

A Bryan Singer által rendezett, brit-amerikai koprodukcióban készült Bohém Rapszódiát a kritikusok fanyalogva fogadták, a nézők azonban odavannak érte. Két hete Palm Springsben a 76. Golden Globe-on elvitte a Legjobb filmdráma címet, a Freddy Mercuryt játszó 37 éves Rami Malek pedig megkapta a legjobb drámai színész díját – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Az ünneplésből a Buckingham-palota őrsége sem maradhatott ki, ismert fekete szörmesapkájukban a katonák az angol királyi rezidencia előtt a Bohemian Rhapsody című Queen nótával tisztelegtek az együttes és Mercury emléke előtt.

A napokban a 20th Century Fox bejelentette, hogy Kanadában és az Egyesült Államokban 700 moziban

bemutatják a film karaoke-kompatibilissá tett verzióját is, azaz a vásznon futnak majd a dalszövegek, és a nézők együtt énekelhetnek

Freddyvel, pontosabban Rami Malekkel. A karaoke filmváltozat minden bizonnyal rövid idő alatt Európába is megérkezik.

Az Oscar-díjnak is utat nyitó Golden Globe-on nyilvánvalóvá vált az, ami addig csak szóbeszéd volt: hogy a forgatás alatt a két főszereplő, a Freddy Mercuryt alakító Rami Malek, és az énekes haláláig kitartó barátnőjét és szerelmét, Mary Austint játszó Lucy Boynton összeszerelmesedett. A pletyka szerint ez éppen akkor történt, amikor a filmbéli történetnek azt a részét forgatták, amikor Mercury ráeszmél, hogy a férfiakhoz is vonzódik, ezt bevallja a nőnek és kapcsolatuk barátsággá szelídül. Malek állítólag ekkoriban jött rá, hogy a valóságban beleszeretett 24 esztendős szőke színészpartnerébe. A díjátadón összebújva fotózkodtak és a férfi beszélt is Luycy Boyntonhoz fűződő kapcsolatáról, szövetségesének, bizalmasának és szerelmének nevezte.

Az egyiptomi családból származó Los Angeles-i Rami Malek a Mr. Robot című filmsorozattal vált ismertté. A felkészülésről így mesélt a La Repubblicának:

„Minden létező videofelvételt megnéztem Freddy Mercuryról, és minden róla szóló írást elolvastam, hogy minél jobban megértsem, minél jobban megismerjem őt.„

A forgatás maga volt „az extázis és és a rettegés”, de soha egyetlen percig sem kételkedett abban, hogy sikerrel jár. Nagyon jól szórakozott, amikor magára öltötte Freddy vad színpadi jelmezeit. Mercury megformálásában a legnagyobb kihívást az éneklés jelentette, de a zenész társai, a gitáros Brian May és a basszer Roger Taylor mindvégig mellette állt. Ráadásul Brian rábukkant olyan Bohém Rapszódia felvételekre, amelyeket aztán a filmbe is beépítettek, mesélte a főszereplő.

„Ha dübörög a We Will Rock You és a We are the champions, és látod a tömeget, már nem számít, hogy ki milyen rasszból származik, és milyen a bőrszíne, mindenkit közel érzel magadhoz. Freddie az egész világon meg tudta énekeltetni a hallgatóit, ez volt a Queen varázslata.” – tette hozzá.

Borítókép: Részlet a Bohém rapszódia című filmből

Hozzászólások

Fontos győzelem
Tóth Gábor
Futsal: rangadót nyert a Haladás Veszprémben
egyenlő termékek / 15 perce
Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban
Ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TASCHLER TIVADAR életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 23-án, csütörtökön, a 17 órakor kezdődő gyászmisével lesz a horvátlövői templomban. Kérjük a koszorúk, sírcsokrok mellőzését. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
"Míg éltél szerettelek, Míg élek nem feledlek!" Fájó szívvel emlékezek SÉLLEI LÁSZLÓ halálának 2. évfordulóján. Szerető feleséged
"13 éve annak, hogy némán elmentél, Időd sem volt, hogy elköszönjél. Emléked szívemben örökké él, Találkozunk, ha utunk véget ér." Fájó szívvel emlékezem férjem JAKSA JENŐ halálának 13. évfordulóján. Szerető felesége
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS LAJOS életének 92. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 24-én a 15.30-kor kezdődő gyászmise után 16 órakor lesz a csényei katolikus temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
"Nem mentél messzire, nem hagytál el minket, egy vékony fátyol mögül fogod a kezünket." Fájó szívvel emlékezünk NÉMETH FERENC halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FUISZ GÉZÁNÉ szül. Pránder Mária életének 66. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. május 20-án, hétfőn, a 15 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15.30-kor lesz a vasszentmihályi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó földi útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Amíg éltél szerettünk, Amíg élünk nem feledünk." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BARBALICS PÁL halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik CSIDEI TAMÁS temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak, a szeretet virágait sírjára elhelyezték. Külön köszönet a Benedek utca lakóinak. Felesége. gyermekei és unokái
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, KOMUNICZKI JÓZSEFNÉ szül. Horváth Gyöngyi életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 21-én, kedden 14.45-kor lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Emlékét őrizze béke és nyugalom." Fájó szívvel emlékezünk TRAJBÁR JÓZSEF halálának 15. évfordulóján. Szerető családja
"Csak az hal meg, akit elfelednek. Örökké él, akit szeretnek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk CSÓKA LÁSZLÓ halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesanyánkat, nagymamánkat, dédmamánkat ÖZV. KAKAS ANTALNÉT szül.: Gál Zsuzsannát velünk együtt utolsó útjára elkísérték vagy fájdalmunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló szerettei
"Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed. S hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha már nincsen veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, örökké szeretünk és nem feledünk téged." Fájó szívvel emlékezünk KISS ANTAL halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁNNÉ szül. Soós Ágnes fodrász életének 72. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. május 24-én, pénteken 11 órakor a Jáki úti temetőben lesz. Előtte gyászmise 10 órakor a Szőlősi Jézus Szíve-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
Szomorú szívvel emlékezünk BÁCSKAI BÉLÁNÉ szül. Kovács Anna halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik DR. HEGEDÜS TIBORNÉ szül. Nagy Terézia temetésén részt vettek. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk midazokkal, akik ismerték és szerették ,hogy SCHULLER LÁSZLÓ életének 71. évében váratlanul elhunyt. Kívánságának megfelelően szűk családi körben búcsút vettünk tőle. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy ÖZV. TÓTH JÓZSEFNÉ szül. Vigh Anna életének 85. évében csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. május 21-én, kedden, a 13.15-kor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a vasasszonyfai temetőben. Egyúttal köszönetünket fejezzük ki, hogy az utolsó útjára elkísérik őt, bánatunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TANAI ANDRÁS életének 55. évében örökre megpihent. Végső búcsút május 21-én kedden 12.15-kor veszünk tőle a Jáki úti temetőben. A család kéri a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy DOMBAI JÓZSEFNÉ szül. Németh Éva 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése 2019. május 21-én, a Székesegyház Madonna-kápolnájában 8 órakor kezdődő gyászmisét követően, 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
Múzeumdigitár / 20 perce
Egy Réber László-kiállítás nyerte idén Az év kiállítása címet
Erdei boszorkány- Tűzpróba / 22 perce
Hazánkban forgatták az egyik legizgalmasabb dán fantasy filmet
a 30. bajnoki cím / 25 perce
Hatalmas ünnepséggel zárta a szezont a Fradi
Gála / 40 perce
Otthont teremtettek – Harmincéves a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes
Tóth Kata
Labdarúgás / 1 órája
Kizárólag magyar focistákkal számol a másodosztályban a Haladás
Pum András
Kosárlabda / 1 órája
Kecskeméten folytatja a Falco KC
Tóth Gábor