Százhúsz éve született a borzongatás nagymestere

Egy londoni zöldségkereskedő harmadik gyermeke volt. Mérnöknek tanult, a filmmel feliratok tervezésén keresztül került kapcsolatba, idővel aztán kitanulta a szakma minden csínját-bínját. Gyorsan rátalált a feszültség fokozásán alapuló, borzongató thriller műfajára,

ihletet gyakran a gyilkossági ügyek bírósági tárgyalásaiból merített.

Ő maga az 1927-es A titokzatos lakót tekintette az első valódi „Hitchcock-filmnek”, amelyben későbbi thrillereinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. 1929-ben Zsarolás címmel ő készítette az első sikeres angol hangosfilmet, majd olyan, mára legendássá vált alkotásokat forgatott, mint Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok vagy a Londoni randevú. 1939-ben Hollywoodba hívták, az amerikai állampolgárságot 1955-ben kapta meg. Legelső tengerentúli munkája, A Manderley-ház asszonya 1940-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Hitchcock mintegy félszáz filmje három fő téma köré rendeződött:

A sorból kilóg a Madarak, az ismeretlen okokból az emberre támadó állatok motívuma később sokak fantáziáját ihlette meg.

A női főszerepre előszeretettel választott szőke színésznőket (Tippi Hedren, Grace Kelly, Kim Novak), mert úgy tartotta:

„A szőkék a legjobb áldozatok, olyanok, mint a frissen hullott hó, amelyben látszanak a véres lábnyomok.”

Életművéből a legtöbben a Psycho zuhanyozós jelenetére emlékeznek, amelyben Janet Leigh-re újra meg újra lesújt az Anthony Perkins által megformált gyilkos kése. A mindössze három percig tartó hátborzongató jelenetet egy hétig forgatták, és ötven vágás szerepel benne, a legtöbb rendkívül közeli kép, de a gyilkos fegyver nem is érinti az áldozat testét. (A legenda szerint azért, hogy a sikolyok élethűek legyenek, a színésznőre hideg vizet eresztettek...) A filmtörténet első olyan filmjére, amelyben a főszereplőt már az első félóra után kegyetlen módon megölik, a korlátozott költségvetés miatt – Hitchcock maga volt a producer is – a rendező nem nagynevű sztárokat szerződtetett. A fekete-fehér alkotást 1998-ban Gus Van Sant neves szereplőgárdával, színesben kockáról kockára újraforgatta, de ennek népszerűsége meg sem közelítette az eredetiét.

Hitchcocknak valóságos rögeszméje volt Freud, filmjeit telezsúfolta szimbólumokkal, fóbiákkal.

A hatóságoktól nagyon tartott, mert kiskorában egyik csínytevése után apja egy rendőr barátjával néhány órára lecsukatta – a szabályokat ezután filmjeiben hágta át, hiszen így még „ölhetett” is büntetlenül.

A nézőket ráhangolta a félelemre, a feszültség fenntartása érdekében új látószögeket és kameramozgásokat talált ki, bonyolult vágásokat, sejtelmes filmzenét, meglepő hanghatásokat alkalmazott.

A negyvenes évektől minden filmjében feltűnt egy pillanatra, a bennfentesek sokszor csak azután tudtak a cselekményre figyelni, hogy „kiszúrták” jellegzetes alakját járókelőként, újságcímlapon, postásként. Többször szerepeltette feleségét (akibe annak idején évek óta szerelmes volt, de csak akkor merte randevúra hívni, amikor segédrendező lett) és lányát. Kedvenc története arról a rendezőről szólt, aki mindig panaszkodott, hogy legjobb ötletei éjszaka támadnak. Egyszer aztán papírt és ceruzát készített az ágyhoz, és reggel azt találta felírva: „Fiú beleszeret a lányba.”

A népszerű „Hitch”-et öt alkalommal jelölték a rendezői Oscar-díjra, de mindannyiszor üres kézzel távozott, az Amerikai Filmakadémia végül 1968-ban az Irving G. Thalbergről elnevezett életműdíjjal „kárpótolta”. A díj átvételekor mindössze annyit mondott, hogy „köszönöm”, és még hozzáfűzte, hogy „mindenkinek nagyon köszönöm”, de akkor már kikapcsolták mikrofonját. 1979-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját, a következő évben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte. A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) örökös tagsággal járó életműdíjjal tüntette ki, szintén életműdíjat kapott az amerikai Lincoln Centertől, valamint az Amerikai Rendezők Céhétől (DGA), és csillaga díszíti a Hírességek sétányát.

Sir Alfred Hitchcock 1980. április 29-én halt meg Los Angelesben. Halála után három évtizeddel a Brit Filmintézet kampányt indított filmjei „örökbefogadására”, hogy pénzt gyűjtsenek kilenc némafilmjének digitális restaurálására. A legkorábbinak vélt, The White Shadow című filmjét 2011-ben mutatták be, a 2012-es londoni ötkarikás játékokat kísérő kulturális olimpián némafilmjeit felújított változatban, új zenei aláfestéssel vetítették. Ugyancsak 2012-ben életrajzi filmet forgattak róla, a legendás rendezőt Anthony Hopkins, feleségét Helen Mirren formálta meg. Néhány éve bejelentették, hogy bemutatják holokauszt-dokumentumfilmjét, amelyet eddig még nem láthatott a közönség. A Madarak 2016-ban – nyolcadik alkotásaként – az amerikai filmörökség része lett. A filmtörténet egyik legnagyobb rendezőjének arcképe bélyegen is megjelent.

Borítókép: Alfred Hitchcock (középen) a Madarak forgatásán 1963-ban