Topaukció

2010.04.02. 16:39

Játszottak és nyertek a Topaukción

Negyedszerre is óriási sikere volt on-line árverésünknek: sok százan várták és örültek meg üzenetünknek, miszerint licitnyertesek lettek a Topaukción.

PLT

Hétfőn este számoltunk el háromig és csaptunk le azzal a bizonyos kalapáccsal, persze csak virtuálisan. Eddig az időpontig lehetett ugyanis licitálni a közel két és fél ezer termékre, szolgáltatásra. A kínálatban ezúttal is a legnépszerűbb a wellness, egészség és szabadidő kategória volt, erre licitáltak a legtöbben, és jutottak hozzá jó áron külföldi vagy belföldi pihenéshez, kényeztető csomagokhoz. Mindemellett fogytak a kerékpárok, a különböző tanfolyamok, étkezési és ajándékutalványok, kerti gépek, szerszámok, lakberendezéssel kapcsolatos tárgyak, valamint az ékszerek. Nem is csoda, hiszen minden termék és szolgáltatás fél árról indult.

Második alkalommal tartott velünk az a miskolci fiatalember, aki leginkább arany ékszereket vásárolt a Topaukción. Mint mondta, alaposan végignézte a kínálatot és válogatott, ám akadt jó pár tétel, ahol túllicitálták. Szerinte gyakrabban és folyamatosan rendezhetne Topaukciót a Pannon Lapok Társasága, és ugyan a felhozatallal elégedett volt, ám gépjárműből és egyhetes nyaralásból véleménye szerint lehetne még ennél is több.

A rutinos és rendszeres vásárlók mellett új regisztrálókat is üdvözölhettünk. Egy székesfehérvári olvasónk évtizedek óta járatja a Fejér Megyei Hírlapot, ezért úgy döntött, regisztrálja magát a topaukcio.hu-n és napilap-előfizetésre licitál. Kettőt is elvitt belőle, méghozzá két, külön háztartásba költözött fiának ajándékba. Sőt, egyikőjük közelgő esküvőjére gondolva még egy cukrászdai utalványra is sikerült lecsapnia.

Örömünkre szolgált, hogy a PLT Vas, Fejér, Veszprém és Zala megyében kiadott napilapjainak előfizetését is mind egy szálig elvitték a licitálók. Köszönjük mindenkinek – szerte az országból –, hogy velünk játszott. Aki pedig most kapott kedvet a licitáláshoz, annak egy jó hír: hamarosan folytatjuk.

Üdvözlettel: a Topaukció csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!