Torony

2016.08.21. 19:25

Toronyi örömünnep

Torony - Kulturális fesztivált rendeztek az államalapítás ünnepén, ahol többek között kiderült, 8 millió forint támogatás érkezett a faluba.

Cseszkó Tamás

Roma kulturális fesztivállal egészült ki a toronyi kenyérünnep, reggeltől másnap hajnalig számos izgalmas program várta a településre érkezőket. Fellépett többek között a toronyi Boglya Népzenei Együttes, a Ferrum Színházi Társulás, a Szamóca Színház, de ott volt F.J.R. roma előadóművész, a Vassurányi Dalkör és a Perenyei Férfi Népdalkör is. Az ünnepi műsoron részt vett dr. Hende Csaba, a település országgyűlési képviselője is, aki fontosnak tartja, hogy Szombathely mellett rendszeresen találkozzon a választókerületéhez tartozó kisebb települések lakóival is.

Sokan voltak a toronyi kenyérünnepen, ahol számos izgalmas program, koncert, vásár és ünnepi műsor várta a látogatókat Fotó: Cseszkó Tamás

- 2014 óta rendkívül sok örömteli hír jutott Toronynak is. Az önkormányzat felelős gazdálkodásának köszönhetően 20 millió forint plusztámogatást kapott, amelyből megvalósult a Liliom utcai és a Szabadság utcai csapadék-elvezetési rendszer felújítása, valamint az önkormányzati hivatal nyílászáróinak cseréje is - húzta alá a képviselő, majd hozzátette, sikeres a tizenhét embert foglalkoztató közfoglalkoztatotti program is. Hende Csaba újabb bejelentéssel érkezett, 8 millió forintot sikerült a falunak nyernie egy belügyminisztériumi pályázaton, amelyet a Temető és a Rohonci utca felújítására fordítanak.

- A kapott támogatásokat a helyiek szorgalmukkal, a munkához való hozzáállásukkal érdemelték ki - emelte ki.

Ezt követően Kovács György toronyi polgármester, illetve Vidos László, a Toronyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének beszéde következett, majd átadták a Toronyért , illetve a Jó tanuló, jó sportoló díjakat. Az ünnep színvonalas kulturális programokkal folytatódott: fellépett többek között a Váradi Roma Café, majd hajnalig tartó utcabál várta a szórakozni vágyókat. A tombolasorsolásra magánszemélyektől, vállalkozásoktól és civil szervezetektől várták a felajánlásokat. A befolyó bevételt a Gazdag Gyula Általános Iskola tanulóinak szabadidős tevékenységére fordítják.

Címkék#torony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!