Tudomány

2012.04.10. 09:02

Egy gyógynövény növeli a rákos esetek számát Tajvanon

Egy népszerű gyógynövény toxikus összetevője okozhatja a hagyományos gyógyászatot kedvelő Tajvanon az összes húgyúti rákos eset több mint felét - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

MTI/AFP

Az arisztolsavat potenciális rákkeltő hatású vegyületként tartják számon. Ez az anyag található meg a farkasalmában (Aristolochia), amely gyakori összetevője a fogyást segítő, ízületi fájdalmakat enyhítő és az emésztést támogató ázsiai gyógynövénykeverékeknek.

A farkasalmát évezredek óta alkalmazták a népi gyógyászatban szerte a világon, mára azonban azt is kiderítették a szakemberek, hogy súlyos vesekárosító és húgyúti rákot okozó kockázata is van.

Korábbi felmérések szerint Tajvanon a lakosság mintegy harmada használt a megelőző évben arisztolsav-tartalmú gyógynövényt, amitől nem független, hogy az országban csaknem négyszer gyakoribb a veserák és a húgyutak rákja, mint a nyugati országokban - vélik az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány szerzői.

"Ezek ritka tumortípusok és a világ országai közül Tajvanon a legnagyobb az előfordulásuk" - magyarázta Arthur Grollman kutatásvezető, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa.

A tanulmányba 151 húgyúti rákkal diagnosztizált pácienst vontak be, akik 60 százalékánál kimutathatók voltak az arisztolsavhoz köthető genetikai mutációk.

Elfogyasztása után ez a sav különleges, egyedi sérülést okoz a vesekéregben, valamint növeli a TP53 jelű tumorelnyomó génben egy bizonyos mutáció előfordulását - állapították meg a tanulmányban.

"Ami természetes, az nem feltétlenül biztonságos" - hangsúlyozta Grollman a gyógynövény veszélyeire utalva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!