Még lehet jelentkezni a versenyre!

2021.02.19. 11:30

Folytatódott a Tündérszépek indulóinak fotózása – A héten ketten álltak kameráink elé

Már javában zajlik nagy sikerű szépségversenyünk, a Tündérszépek 2021. Hétfőn a szavazás is elindult, de a jelentkezésnek és a versenyzők fotózásának még mindig nincsen vége. A fényképezés tegnap folytatódott. Most is a szombathelyi Park Hotel Pelikán nyújtott exkluzív környezetet.

Horváth Izabella

Tündérszépek, werfotózás, Varga Szandra, 20210218, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Minden héten bemutatjuk azokat a lányokat, akik profi fényképészeink objektívei elé álltak. Csütörtökön ketten érkeztek a fotózásra, ráadásul mindketten tapasztalatokkal jöttek, magabiztosan pózoltak.

Elsőként a sárvári, 28 éves Varga Szandra érkezett a fényképezésre. A szépségver­senyek csak egy-két éve érdeklik, modellkedést viszont már többször is vállalt. Megtudtuk, hogy a Tündérszépek 2021 fotózás volt körülbelül a harmincadik alkalom, hogy kamerák elé állt. Korábban a Vas Népe által szervezett Nap Szépe versenyen kétszer is megmérettette magát, de nagyobb szépségversenyen még nem vett részt. Szandra elmondta, hogy a fotózások önbizalmat adnak neki, és pózolás közben tud kikapcsolni igazán.

 

Szandra után a 23 éves De Jaeger Maya Szentgotthárdról érkezett a fotózásra. A szépségipar gyermekkora óta érdekli, tinédzserkorában pedig elkezdett érdeklődni a modellkedés iránt is. 16 éves korában felkereste egy ügynökség, mert látták benne a lehetőséget, akkoriban viszont édesanyja még túl fiatalnak gondolta ahhoz, hogy komolyabban elkezdjen a modellkedéssel foglalkozni, így végül nem ez lett a hivatása.

Egyik barátnője fotósnak tanult, neki folyamatosan modellt áll, de több fényképész is felkérte már az együttműködésre. Beszélt arról, hogy nagyon élvezi, ha kamera előtt lehet, és a fotókat is szereti visszanézni.

A két lány fotózásának pillanatait most is megörökítettük. Aki pedig kedvet kapott a Tündérszépek 2021-hez, még mindig nem csúszott le a lehetőségről. A versenyre március 7-éig jelentkezhet minden 16–29 év közötti lány.

Ha szépnek érzed magad, ha folyamatosan kapod a bókokat, vagy csak szeretnéd magad kipróbálni a szépség­ipar e területén is, akkor ne habozz! Jelentkezz a www.vaol.hu/tunderszepek oldalon, és legyél te 2021 Tündérszépe! Szépségversenyünkön minden álmod valóra válhat. Milliós nyeremények és óriási lehetőségek várnak rád.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!