19°

Tündérszépek

Véget ért 3 millió forintos össznyereményért zajló szépségversenyünk második, regionális fordulója. Olvasóink szavazatai alapján Jámbor Laura (Veszprém), Kertész Andrea (Vas), Katona Patrícia (Zala) és Bodoki Bernadett (Fejér), a szakmai zsűri döntése alapján pedig Wéber Petra (Zala) nyerte a négy darab 50 ezer forintos vásárlási utalvány egyikét, valamint jutott tovább 13 megye legjobbjai közé. Az utolsó forduló április 24-én kezdődik, ahol ismét várjuk olvasóink értékeléseit. De addig is érdems naponta visszatérni, mert minden nap új szépséget mutatunk be más megyék versenyzői közül.

További részletek az itt elérhető versenyszabályzatban.

Csatai Zsaklin
16, Fejér

Békéscsabán a Szegyába járok, általános iskolában 8 évig kézilabdáztam. Korábban már fotóztak és szeretem a fényképezőgép kattanását, a fotózkodás  a kedvenc hobbim. Ezen kívül szeretek még snowboardozni és sütni-főzni. A későbbiekben fogtechnikus szeretnék lenni. Azért jelentkeztem a Tündérszépekre, mert szeretek új dolgokat kipróbálni, a versenyt egy kihívásnak tekintem.

 

Zsaklin 158 cm magas és a Rák jegyében született. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala a cola. Kedvenc zenéja Riles – Pesetas című száma és a legszívesebben Zara parfümöt fúj magára.

Videós bemutatkozás megtekintése

A regionális forduló résztvevői