A rázkódó minaret

Aztán a Nagy Sós-sivatag határán feltűnik Kusen (Kasen) városa. Közelében a régészek hatezer éves kultúra nyomaira bukkantak. Itt találkoztam a híres perzsaszőnyeg készítésének hagyományaival és jelenével. A lakosság jelentős részének megélhetését ez biztosítja. Évezrede azonos módon művelik az ősi mesterséget, s szülőktől gyermekekre hagyományozva a készítés fortélyait. Az alapanyagot, a gyapjúszálakat, annak festését természetes anyagokkal készítik elő. Aztán a kifeszített hosszanti szálakon ördögi ügyességgel történő csomózás, a színes vonalak váltása, a perzsa minták, motívumok emlékezet alapján való megalkotása következik. Csak a természeti képek, történelmi személyek és események megörökítését segíti előzetes minta.

Minél több kézi csomót tartalmaz egy-egy szőnyeg, annál értékesebb. Ezután a szőnyeget nyírják, gondosan mossák, szárítják, s már indul is világhódító útjára. A szőnyegszövők büszke művész emberek. Egyik legendájuk szerint a három napkeleti bölcs (király) innen indult Betlehembe, a kis Jézus látására. A szőnyegek útját, megismertetését és elterjesztését a helyi gazdag kereskedők is elősegítették. Egy ilyen hajdani kereskedő otthonát is sikerült meglátogatni. A ház beosztása a kelet világát, hagyományait tükrözte. Kívül-belül csillogott a perzsa mintás, mázas téglák (kási) sokasága. Négyszögletű zárt udvar szökőkutas medencéje nyújtott testi és lelki megnyugvást. A házban fellelhető szobrok, domborművek a világ mulandóságát, az elmúlás árnyát jelenítik meg.

Műszaki érdekességekkel is találkoztam: máshol is látott, kiépített, évezredes föld alatti vízvezető csatorna, amely biztosította a vizet és az életet. A várost elhagyva, az út mentén csöppnyi oázisok, vályogfallal védett vályogházas falvak köszöntöttek, jelezve az itt is tapasztalható város és falu közötti különbséget. Így értem a csodákat rejtő város, Iszfahán (Esfahan) határába. Kupolái és minaretjei a fullasztó levegőben homályosnak tűntek, közeledve már a látóhatár fölé emelkedtek. A város 200 évig volt az egyik dinasztia székhelye. A kezdet Nagy Abbáz sah nevéhez fűződik, aki miután megszilárdította a török által veszélyeztetett hatalmát, gigantikus építkezésbe kezdett.

A 17. században, ugyan sok szenvedéstől és könnytől kísérve, de csodás város emelkedett ki a puszta, sziklás földből, hatalmas díszes térrel, mecsetekkel, karcsú minaretekkel, a kupolák kék és elefántcsont színű ragyogásával, burkolt utakkal, csatornahálózatokkal és karavánszerájokkal. A munkák irányítására, végzésére örmény, itáliai, indiai és kínai kézműveseket, mesterembereket hívott. S a város felépült. Amikor a sahot keménykezű uralkodásának dicsfénye övezte már, se vége, se hossza nem volt a világ minden részéből Iszfahánba látogató, a perzsa csodára kíváncsi vendégseregnek, hírességnek.

Az előkelőségek fogadásához nyílegyenes út vezetett, amelynek közepén csobogó vízcsatornákat és szökőkutas, rózsákkal telehintett medencéket alakítottak ki. Néhány korabeli utazó beszámolt arról, hogy az éjszakai órákban bódító virágillat árasztotta el a teret. A térből szinte tiszteletet parancsolóan emelkedett ki a Királyi mecset. A térrel együtt az épület napjainkban is régi pompájában látható. A mecsetbe lépőket szemmel alig átfogható, 28 méter magas kapu fogadja, amelyet egykor ezüstlemez borított. A fő kupolát arany napkoronggal ékesítették, s feltekintve a Koránban megjelenített paradicsom látomása bűvöli el a látogatót. A terek, csarnokok, imaházak tájolása Kelet, Mekka felé történt.

Ki tudja, milyen módon érték el, hogy a mecset bizonyos pontjairól az előimádkozó hangja felerősödik. A nagy kupola alatt pedig van egy pont, ahonnan a hang hétszeresen visszhangzik. Kipróbáltam, és sokszorosan hallottam vissza kiáltásomat. A mecsetből kilépve, kissé távolabb a nagy bazár hívogatott. Itt talán minden kapható, mi szem-szájnak ingere. Ember legyen a talpán, aki vásárlás nélkül végigmegy a zegzugos árkádok alatt, az árusok gyűrűjében. Itt mindig nagy a tömeg, a tolongás és hangzavar.

A kereskedők nem erőszakosak, inkább kedves, meggyőző szóval igyekeznek bizonyítani portékájuk erényeit. Ha valami megtetszik, következik a szinte kötelező alku. Teátrális, fájdalmas sóhaj a válasz a vevő által felajánlott alacsonyabb ár hallatán. Aztán feleáron megköttetik az üzlet, újabb mosoly és mély meghajlás közepette. A nagy vásárlási láz után az iráni vezetőm sejtelmesen fogadott, mondván, olyan történésnek leszek része, amely a világon párját ritkítja.

A város határában a két minarettel büszkélkedő mecsetnél álltunk meg. Eddig semmi különösebb nem történt. Az odasereglettek száma viszont csak nőtt. Sokan már a minaretek magasát kémlelték. A videózók a legjobb helyeket igyekeztek elfoglalni. Kitudódott, hogy valami folytán a mecset két minaretje a nap minden órájában megrázkódik, megmozdul. Már egyre feszültebbé vált a légkör. Alig néhány perc volt hátra  délután négy óráig. Aztán valami sejtelmes hang jelezte a kérdéses időt. Derült, fényes délután, pontban négykor megrázkódott mindkét minaret.
Nem káprázott a szemem, józan voltam és néhány másodpercig igenis megrázkódtak a minaretek. Sokan a ledőléstől félve keresték a félreugrás helyét. Le nem dőlt, csak méltósággal rázkódott. Aztán mindkét minaret újra megmerevedett. Halk morajlás után a csend súlya nehezedett a jelenlévőkre, mindenki magába roskadtan hallgatott. Valójában mi is és hogyan történt? Varázslat, túlvilági erő hatása, bűvészmutatvány, a föld mágikus ereje, netán szemfényvesztés a látogatók elkápráztatására? A helyiek csak annyit mondtak: Allah így akarta!

De valami mégis motoszkált bennem. Feltűnt, hogy az adott idő előtt két igazhitű kapaszkodott fel a minaretek magasába. Csak nem valami szerkezettel rázkódtatták meg a kecses tornyokat? S milyen jól bírja mindkét minaret az óránkénti rázkódásokat! A jelenségre azért mind a mai napig nem kaptam megbízható magyarázatot.