Utazó

2008.04.09. 06:49

Új város, fényes ösvény

Dunaújváros... beszéljünk őszintén... belenyilallt önbe valami, kedves olvasó, ahogy elolvasta ezt a nevet? Bevillantak a malteros kezű, huncut kőműveslányok, villogó mosolyú, fekete arcú olvasztárfiúk? A vigasztalan, sivár betonkaszárnyák, ahol csak a számozás különbözteti meg a házakat? Integető Lenin a főtéren, masírozó munkásőrök, vehemensen csapkodó vasöklök?

PLT

Ha a fenti négy kérdésből akár csak egyre is igennel válaszolt, akkor ön 
 a) régen járt Dunaújvárosban,
 b) soha nem járt még Dunaújvárosban,
 c) mostanában is járt Dunaújvárosban, de éjszaka, egy lefüggönyözött fekete autóban, bekötött szemmel, átutazóban,
 d) esetleg átaludt néhány évtizedet.
 Ja, van még egy variáns: ön mostanában is járt Dunaújvárosban, de nem volt ideje-kedve körülnézni  akkor (illetve az a-b-c-d variációk esetén nemkülönben) tartson velünk, dőljön hátra, mesélünk kicsit.


Magyarországon nem egyszerű eloszlatni a közkeletű vélekedéseket - most mégis megpróbálom meggyőzni kedves mindnyájukat, hogy Dunaújváros az elmúlt évtizedek során a megcsinált, szocialista mintavárosból élhető, szerethető, békés (egy percre se higgyék persze, hogy gondoktól mentes), zöldterületekben kiemelkedően gazdag kisváros lett, amelyben pezsgő kulturális élet is zajlik. Itt működik például a Kortárs Művészeti Intézet, amely nem csupán hazai, de nemzetközi viszonylatban is az egyik legjelentősebb ilyen jellegű intézmény hosszú évek óta. Aligha véletlen, hogy (pláne a város ötvenezres lélekszámához viszonyítva) rengeteg kiváló, rangos állami díjakkal elismert képzőművész él és alkot Dunaújvárosban.

Nem csupán a szellemi értékek terén, de a város tárgyi, épített emlékeit tekintve is bőségesen akad megmutatható érték, amivel eldicsekedhetünk a hozzánk érkezőknek. Csupán hely híján nem térünk ki bővebben a több ezer éves múlt, például a római kori erődváros, Intercisa itt fellelhető nyomaira - de a római kori kőtár vagy az Intercisa Múzeum páratlanul gazdag leletanyaga szintén megér pár nap ámuldozást.

A kilencvenes évek legelején volt már egy próbálkozás afféle szoc-Disneyland kialakítására, ám akkor a terv terv maradt - bár kétségtelen, autentikus gyűjtőhelye lehetett volna a város a szocialista éra relikviáinak. A városlakók azonban - talán érthető - nem igazán lelkesedtek az ötletért. A főteret évtizedekig uraló méretes Lenin-szobrot akkoriban gyorsan eltávolították, de nem került az érdi szoborparkba, máig a múzeum belső udvarán pózol, testközelből láthatja bárki.

Idestova négy éve, hogy okos emberek kitalálták, merre is kanyarogjon, szépen kitáblázták és kellemes kis prospektust is nyomtattak hozzá - ezzel meg is valósult a Szocreál tanösvény. Tudom, a neve kicsit emlékeztet egy dél-amerikai gerillamozgaloméra, ám valójában egy igazán szórakoztató, úgy kétórás sűrű menetet jelöl, amelynek során megismerkedhetünk azzal a világon egyedülálló, lakott és napi használatban is megtekinthető izgalmas skanzennal, ami tulajdonképpen Dunaújváros maga.

Kimerítő tanulmányok taglalják a tanösvény látványosságait. E dolgozat kereteit alaposan szétfeszítené még talán az is, ha csak megemlítenénk, mi mindent láthat az idegen, ha veszi a fáradságot egy kellemes sétára. Ám keretek ide vagy oda, mégsem állhatjuk meg, hogy ne villantsunk fel pár egzotikus részletet.

Nem hétköznapi érzés megállni azon a helyen, ahol bő négy évtizede Jurij Gagarin vezérőrnagy, a Szovjetunió hőse szigorú, mégis barátságos tekintettel körbenézett, s ahonnan mi is egy pillantást vethetünk például a rendelőintézet különleges épületegyüttesére. Aztán a monumentális moziépület mellett elhaladva pár perc alatt juthatunk el a Bartók Kamaraszínház melletti üzletházhoz, amelynek néhány éve felújított mozaikos homlokzata - Iván Szilárd alkotása - lényegében mindent elmesél munkások, parasztok és értelmiségiek ötvenes évekbeli hétköznapjairól. Az épület tervezőjének, az ifjú Vági Oszkárnak annak idején mindig túl sok kétsége és kérdése volt - egyszer aztán tőle is megkérdezték, mikor is indulna végre el innen.

Vági értett a szóból, s inkább az Újvilágban lett neves építész. Egyebek mellett a  floridai Modern Művészeti Múzeum fűződik a nevéhez. A Május 1. utcában (amely egyébként a város elsőként, 1950-ben, a poszt-Bauhaus formakísérletek jegyében készült utcája) egy ház lemállott vakolata alól a hőskorban felpemzlizett buzdító feliratokat láthatjuk, kicsit arrébb pedig Somogyi József Öntelt mackó elnevezésű szobrát-szökőkútját. Kossuth-díjas szobrászművészünk Martinász-szobrát is megcsodálhatjuk pár száz méterrel odébb. Annak idején Ózdra készült, a gyár elé, de a város vezetői nem tartották kellőképpen eszményinek és monumentálisnak  így lett hát belőle Dunaújváros egyik szimbóluma.

A Dunaújváros létrejöttét és létét egyaránt meghatározó vasmű monumentális főbejáratát nem kevésbé monstre freskó, Domanovszky Endre műve koronázza, s ha vesszük a fáradságot, hogy a gyár melletti kiserdőbe is besétáljunk, a fák-bokrok sűrűjében ipari skanzenre bukkanunk. A fantasztikus szerkezetek díszletében résnyire húzott szemmel akár a teljes Mátrixot végigjátszhatjuk magunkban. Aztán bő negyedóra alatt eljuthatunk a Duna-partra, amelynek - egy hatvanas évekbeli, hatalmas földcsuszamlás után megépített - tereplépcsői, rendezett parkjai, buja ligetei közt (pikáns kontrasztként) kortárs acélszobrokra bukkan a látogató.

Tanösvény ide vagy oda: akkor sem hibázunk, ha netán letévednénk a kijelölt útról. Szinte bármerre megyünk ugyanis Dunaújvárosban, a szocreál különös stílusjegyei köszönnek ránk innen is, onnan is: az antik stílusú oszlopok, eklektikus díszítmények, toronyszerű, domborműves zárt erkélyek láttán az őslakosok meg sem rezzennek. A vendégek ámuldozásából viszont biztosan tudjuk, ilyesmi máshol, pláne ebben a töménységben, ilyen egységben nincs a világon.

Ha a nyájas olvasó mindezen csapongás közben netán azt gondolná most, Dunaújváros a létezhető világok legszebbike és legjobbika, az objektivitás okán kötelességünknek érezzük felvilágosítani: nem teljesen így van. De jó, ha tudjuk: Rómának, Velencének, Párizsnak, Tokiónak vagy Amszterdamnak is bőséggel van olyan része, amit az ott lakók nem szívesen mutogatnának a fényképezőgépeiket bőszen kattogtató turistáknak. E tétel szellemében természetesen a tanösvény sem vezeti el minden zugba a vendéget, ám mindent megmutat, amit látni érdemes. A harminchárom stációt bejárva a múlt egy aprócska darabját viheti magával a látogató. 

A város idegenforgalmi hivatalában kapható színes, többnyelvű prospektus segítségével bárki önállóan is végigbandukolhatja a túrát. A tervek szerint azonban rendszeres lesz az a fajta séta is, amelyet a város két fiatal művésze, Kaszás Tamás és Farkas Csaba vezet. Egyebek mellett a Kortárs Művészeti Intézet rendezvényeinek kísérőprogramjaként mutatják be rendszeresen néhány tucat érdeklődőnek Dunaújvárost. Amely, még egyszer mondom, egészen élhető város. Ha nem hiszik, járjanak utána. Mondjuk a Szocreál tanösvényen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!