Szerelem nyomai a parkban

Több történelmi korszak formálta olyanná az alig ötezer lelkes városkát, amilyennek ma láthatjuk. Magyarországon alig akad település, amelynek históriájában ne szerepelne a török hódoltság, mint súlyos csapás, nincs ez másként Martonvásár esetében sem. A kiváló földrajzi helyzetének köszönhetően az ókortól lakott hely a török után sívó pusztaságként várta újbóli felfedezését, ami 1758-ban történt meg, a Brunszvik család által. A német nevet viselő felvidéki eredetű grófi família Mária Terézia idején emelkedett fel.

Az alapító Antal mosoni birtokáért cserébe megszerezte a Martonvásár körül elterülő mintegy nyolcezer holdas birtokot. A modern gondolkodású gróf lecsapoltatta a mocsaras területet, benépesítette a falut, gazdálkodásba fogott, s 1773-tól egy barokk stílusú kastélyt építtetett a település mai központjába. 

Az eredeti épület helyén ma inkább meseszerűnek mondható neogót palota áll, szerencsés sorsának köszönhetően teljes épségben. A kastély körül romantikus angolpark terül el, amit több generáción át alakítottak a Brunszvikok. Néhány eredeti tölgy-, kőris-, szilliget megmaradt hírmondónak, s később vadgesztenyék, platánok növekedtek fel ősi társaik mellé. Kis tava, mesterséges szigete elvarázsolja a látogatókat. A városismertető szemléletesen írja le mindezt. "Az arborétumnak máig megkapóan szép a térszerkezete. A természeti formákat követő romantikus tó, a kis hidakkal és a körülötte hajladozó szomorúfüzekkel, az ősöreg mocsári ciprus a tó mentén, a hatalmas atlaszcédrus, a belső tisztások és csendes kis zugolyok valóban üdítő sétára csábítanak."

A birtokhoz és a kastélyhoz tartozó katolikus templomot 1777. július 26-án, Szent Anna napján áldották meg, ez a nap a helyi búcsú napja ma is. A templom építésében nem bizonyult szűkmarkúnak idősebb Brunszvik Antal, a korabeli falusi templomépítkezésekhez képest csaknem a dupláját fordította a település katolikus egyházközségét szolgáló épületre. 

Az alapító Brunszvik Antal fia, majd unokája folytatta a dicső előd kezdeményezését, s az országosan is elismert virágzó gazdaság évszázadokon átívelőn maradt meg mára is. A kastély és parkja pedig egy nagy legenda színhelye. Ifjabb Brunszvik Antal gyermekei, Teréz, Jozefin, Charlotte és Ferenc Bécsben tanultak, többek között zenét is, s ott megismerkedtek Beethovennel. A nagy zeneszerzővel közeli kapcsolatba kerültek, s a romantikus hagyomány szerint az egyik lány iránt romantikus érzelmeket táplált. Hogy melyik volt a "halhatatlan kedves", máig sem derült ki.
Beethoven Brunszvik Ferenccel életre szóló barátságot kötött, többször járt a martonvásári kastélyban: 1800-ban, majd 1806-ban, s 1809-ben újra meglátogatta őket. Ferenchez az Apassionata és Fantázia szonátákat írta, Terézhez a Fisz-dúrt címezte, unokanővérük nevét a Holdfény szonáta című művében örökítette meg. Látogatásai emlékét a kastélybeli kis múzeum idézi. E néhány szobában megtalálhatjuk a nagy zeneszerző zongoráját, kottáit, a lányokkal folytatott levelezéseit, arcképét, hajfürtjeit. 

A kis tó szigetén kialakított Beethoven-hangversenytér fél évszázada vonzza Martonvásárra a látogatókat. Idén éppen ötven éve, hogy először felcsendültek a Beethoven emlékére elindított koncertsorozat hangjai. A rendszerváltás előtti időkben a fővárosi zenekedvelő közönség is szívesen utazott ide, a nyáresti szabadtéri hangversenyek kultikus eseménynek számítottak. A 2008. évi Martonvásári ünnepi programok füzetében is azt írják: az évfordulók jegyében ünnepelnek májustól szeptemberig.

Idén július 12-én veszi kezdetét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar által szervezett hangversenysorozat, amelynek során a kezdőnapon kívül július 19-én és 26-án is felcsendül a muzsika. Kamarakoncertet adnak a platánfák alatt, s nagyzenekari koncertet hallhatnak a kastély parkjának szívében kialakított szabadtéri színpadon. Jeles zenészek szólaltatnak meg kiváló műveket a jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete által fenntartott intézmény közreműködésében. Nem mellesleg az agrárkutató centrumban világszerte elismert kutatások folynak, s az évtizedek óta kialakult értelmiségi bázison mindig is jeleskedtek a műpártolásban az ide kötődő személyiségek.

Még egy különleges gyűjtemény helyet kapott a kastélyparkban, ami valójában szükségállapot, s hamarosan megoldásra vár. Egy barakképületben helyezték el az országos óvodamúzeumot, amit egy óvónő több évtizedes áldozatos munkájával gyűjtött össze. Az ódon kisdedóvók játékai, babái, meséskönyvei, oktató- és használati eszközei láthatók értő tálalásban, amelyek a felnőtteket, ha lehet, még inkább elvarázsolják, mint a gyermekeket. Még egy élethű, korabeli lovas kisszekér is helyet kapott a kiállításon, minden alkatrészében és veretében megegyező a naggyal, csak akkora, hogy a hároméves gyermek a maga méretének érezheti. Muzeológus ad tárlatvezetést, naponta látogatható.

Kérdezhetnék, miért nem a Brunszvik-óvodában van ez a csodálatos gyűjtemény? Nos, az épület áll, persze nem a Teréz által alapított, mert az Budapesten volt, 1828-ban, hanem egy későbbi, a 19. század fordulójáról. Ez az épület is historizáló, az elmúlt hónapokban költözött ki belőle a működő óvoda, készülnek a tervek a két egymáshoz illő dolog összekapcsolásához. 

A település utcáin sétálva még állnak régi házak, a néprajzi hagyományok és az arisztokratikus elemek ötvözésével épített ódon lakok, az egykori gazdaság ma műemlék gazdasági épületei, s a legidősebb épület, az 1768-ban emelt Postakocsi vendéglő is lényegében őrzi egykori formáját.